Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
326.63
bux:
142648.61
2026. október 12. hétfő Miksa
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik az Árpád hídon 2023. július 1-jén. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Árpád hídi gázolás: a Mercedes sofőrje után az egyik BMW-s következik

Habár a halálos kimenetelű ütközést a Mercedes okozta, a rendfenntartók most a nyomában száguldó, majd a roncsnak ütköző BMW sofőrjét is elővették.

Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost - értesült róla a 24.hu.

A tavaly nyáron történt halálos balesetet, melyről az Infostart is beszámolt, a rendőrség szerint egy spontán kialakult gyorsulási verseny okozta, amiben a Mercedes mellett két BMW vett részt. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és az a szalagkorlátba csapódott.

Az esetet térfigyelő kamerák is rögzítették, melyek felvételeiből a rendőrség közzétett egy összefoglalót saját YouTube-csatornáján. Ezen látható, hogy a Mercedes az ütközés után felborult és körülbelül 70 métert pörgött a tetején, azt követően a mögötte érkező két BMW közül a második is belerohant.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint utóbbi BMW sofőrjét hallgatták ki gyanúsítottként közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

A testület azt írta, a megalapozott gyanú szerint a sofőr a megengedett haladási sebességet jelentősen túllépve közlekedett az Árpád hídon és nekiütközött a korábbi közlekedési baleset következtében a hídon a tetején álló személygépkocsinak, ezzel személyi sérülést okozva. Hozzátették, a BMW-s a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megvizsgált, és annak alaptalansága miatt elutasított.

Az ügyészség szerint a nyomozás továbbra is zajlik, és várhatóan később azt is tisztázza majd, hogyan befolyásolta a történteket, hogy a biciklis halálát okozó Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Szintén kivizsgálják, hogy az autókon végzett módosítások, tuningolások esetén felmerül-e, hogy illegálisan növelték-e az autó teljesítményét.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×