Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.48
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi az Árpád hídon 2023. július 1-jén. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Letartóztatták az Árpád hídi gázolással gyanusított férfit

Vasárnap reggel a Budai Központi Kerületi Bíróság épületébe vitték azt a férfit, aki halálos balesetet okozott egy illegális gyorsulási verseny közben július első szombatján. A Fővárosi Főügyészség indítványára elrendelték a letartóztatását, a következő harminc napot biztosan a rácsok mögött fogja tölteni.

„Információnk szerint a magas, vékony testalkatú férfi teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását. Úgy tudjuk, ahogy a rendőrségi kihallgatásán, úgy most a bíróságon is azt állította, hogy nem versenyeztek a hídon. Egyébként pedig a sajnálatát is kifejezte” – írta a Blikk, amely szint Bagoly Bettina ügysészségi szóvivó elmondta, a letartóztatásra a bűnismétlés veszélye miatt volt szükség.

A Fővárosi Törvényszék közleménye azt írta, a terhelt 00 óra 44 perckor személygépkocsiját vezette Budapesten a Róbert Károly körúton - a Váci út irányából a Flórián tér irányába - a belső forgalmi sávban, majd az Árpád híd Népfürdő utcai felhajtójához érve a balra ívelő útkanyarulatban az autóval megcsúszott, és elveszítette uralmát a jármű felett.

Jobbra próbált ellenkormányozni, amelyet követően a személygépkocsi jobbra, az úttestről lesodródva a jobb oldalon telepített, a kerékpárutat elválasztó szalag- és csőkorlátnak ütközött, eközben a szintben kiemelt kerékpárútra is felcsapódott, majd a kiszakadt szalagkorláttal együtt nekiütközött a kerékpárúton vele szemben, Buda irányából Pest irányába közlekedő kerékpárosnak.

A szalag- és csőkorlátnak, a szintben kiemelt kerékpárútnak és az ott közlekedő kerékpárosnak ütközést követően a személygépkocsi visszacsapódott az úttestre és a tetejére borult, miközben a személygépkocsiból kifröccsenő olaj és fagyálló folyadék rácsapódott a középső forgalmi sávban mögötte érkező személygépkocsira.

Ezt követően a balesetet okozó autó az Árpád hídon - a belső és a középső forgalmi sávban - a tetején csúszott a Flórián tér irányába, majd a szalagkorlátnak ütközés helyétől körülbelül 70 méterre nekiütközött az Árpád hídon vele azonos irányból a belső forgalmi sávban közlekedő személygépkocsinak - részletezték.

A tájékoztatás szerint a balesetben a gyanúsított és egy másik sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, míg a kerékpáros a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A terhelt cselekménye - bizonyítottság esetén - halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége megállapítására alkalmas - mutattak rá.

A bűncselekmény megalapozott gyanúját egyebek között a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetről szóló jelentés, a helyszínrajz, fényképfelvételek és az Országos Mentőszolgálat esetlapjai támasztják alá

A bíróság megállapítása szerint bár a terhelt büntetlen előéletű, az eljárás során beszerzett adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a balesetet okozó gépjárművet versenyzésre használja. Erre utal az autó egyedi rendszáma, illetve a gépjármű jelentős teljesítménynövelése is. A baleset helyszíne klasszikusan olyan hely, ahol korábban is fordultak már elő közúti gyorsulási versenyek, továbbá a terhelt korábbi jogsértéseinek helyszínei is jellemzően versenyzésre használt helyszínek. Mindezekre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a balesetkor a terhelt és egy másik autó vezetője között spontán gyorsulási verseny alakult ki, ennek következtében hunyt el a vétlen kerékpáros - mutatott rá törvényszék.

Azt is megállapították, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban, amelyből a terhelt kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. Ez a bűnismétlés veszélyét növelő tényező. Ugyancsak az ezen magatartásra vonatkozó következtetést erősíti az is, hogy a bűncselekmény elkövetésének oka szándékos szabályszegés volt, többszörös sebességtúllépés.

Ezekből arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat. A vele szemben lefolyatott szabálysértési eljárások sem tartották vissza attól, hogy a megalapozott gyanú szerint ismételten közlekedési szabályt szegjen - tudatta a törvényszék.

Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő közlekedési bűncselekményt követne el, így vele szemben a bűnismétlés veszélyétől alapos okkal lehet tartani.

Döntése során a bírságnak azon sajátos körülményt is figyelembe kellett vennie, hogy a terhelt a bűncselekményt a megalapozott gyanú szerint olyan nagy teljesítményű személygépkocsival követte el, amely egy olyan gazdasági társaság tulajdonában van, amelyben ő maga minősített befolyással rendelkezik, de a saját tulajdonában is van egy nagy teljesítménnyel bíró személygépkocsi, így a bűnügyi felügyelet elrendelése estén a terhelt rendelkezésére állnának olyan gépjárművek, amelyek a bűnismétlés veszélyét megkönnyítenék.

A bíróság szerint a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény jellege és a terhelt nyomozati iratokból kikövetkeztethetően a közlekedési szabályokat semmibe vevő személyisége a letartóztatás elrendelését teszi szükségessé - szögezték le a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×