Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
324.4
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester sajtótájékoztatót tart a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt 2020. január 29-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Horváth Csaba üzent, miután megjelent az ügyészségen

Szerda reggel tartottak házkutatást több helyen, egyebek mellett az otthonában is.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Zugló főpolgármestere szerdán közölte: reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonában. Azóta a Központi Nyomozó Főügyészség korrupcióval gyanúsította meg.

"A mai napon megjelentem a Központi Nyomozó Főügyészségen és a gyanúsítással szemben panasszal éltem. A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta. Az ügy időzítése és indíttatása egyértelműen politikai. Ezt támasztja alá az is, hogy két nap múlva, az ellenzék közös listáján való szereplésem miatt már nem tehették volna meg, ezért volt így időzítve" - írta közleményében Horváth Csaba. Megjegyezte: "Tudjuk mire számíthatunk ettől a rezsimtől. Két napja az elesettek szószólója, Iványi Gábor volt soron, ma én és holnap pedig bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani és ennek hangot is ad."

Meglátása szerint a következő hetekben lesznek még támadások ellenzéki politikusok és közéleti szereplők ellen, hogy lejárassák az ellenzéket.

Horváth Csaba nem tett vallomást. Védője, Papp Gábor a 24.hu-nak azt mondta: a polgármester szabadlábon védekezhet.

Az ügyészségi közleményben szereplő gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Emellett később egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy tudomása szerint különböző cégcsoportok összemosódnak a nyilvánosságban.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×