Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
326.29
bux:
143148.32
2026. november 6. péntek Lénárd

Jelentősen átalakítanák az előválasztás második fordulóját

Közös javaslattal állt elő az MSZP, a Párbeszéd és az LMP.

Kedden este zárul le az ellenzéki előválasztás első fordulója. A hétfői adatok szerint már 574 ezren voksoltak. Az eredményeket szerdán hozzák nyilvánosságra.

A kormányfő-jelöltek számára második fordulót is tartanak, amennyiben egyik jelölt sem éri el az 50 százalékot az első körben. Három párt közös javaslattal állt elő, hogy zökkenőmentes és könnyebb legyen a második forduló lebonyolítása.

Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd) és Csárdi Antal (LMP) bejelentette: azt javasolják, hogy a második fordulót október 9-16. között rendezzék, így két hétvége beleesne az időszakba, ezáltal többen voksolhatnának. Az eredeti tervek szerint október 4-10. között tartanák az újabb fordulót.

Emellett felvetették, hogy online ne kelljen sorban állniuk ismét azoknak, akiket az első fordulóban már azonosítottak ilyen módon.

Azt is javasolják, hogy bárki bárhol szavazhasson, ne csak abban a választókerületben, ahova lakcíme szerint tartozik.

A felvetéseket a másik három pártnak is el kell fogadnia az Országos Előválasztási Bizottságban, hogy azok megvalósuljanak.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×