Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.37
bux:
143072.16
2026. november 6. péntek Lénárd
Magyar György ügyvéd, független főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatón beszél Budapesten 2014. szeptember 29-én. A tájékoztatón Falus Ferenc, az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését, valamint Magyar György bejelentette, hogy visszalép Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének javára.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar György: az előválasztás részeredményeit senki sem ismerheti

Jelentős fordulat állt be az ellenzéki előválasztásban, miután a szocialisták jelenlegi országgyűlési képviselője visszalépett. Egyes politikusok szerint Tóth Csaba tudhatta, hogy vereségre áll riválisával szemben, a választást lebonyolító szakemberek szerint azonban senki nem tudhatja, hogy állnak a jelöltek, csak a részvételi adatok ismertek.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, visszalép az ellenzéki előválasztástól Tóth Csaba, az MSZP és a Párbeszéd zuglói jelöltje. A szocialista országgyűlési képviselő ezt egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be.

A politikus azt állította, hogy a kampány alatt azzal fenyegették meg, ha nem száll ki a politikából, akkor megölik, hozzátéve, hogy a rendőrség megtalálta az elkövetőt. Tóth Csaba szerint Karácsony Gergely „volt miniszterelnök-jelöltje” tudott az esetről, de nem tett semmit, nem állt ki mellette. „Nincs rá szükségem, hogy ebben a politikai mocsárba tovább küzdjek, ezért úgy döntöttem, hogy visszalépek a jelöltségtől” – fogalmazott.

A korábban az MSZP-s politikusról riválisa, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott Hadházy Ákos állította azt, dokumentumokat is bemutatva, hogy Tóth Csaba nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy XXII. kerületi gyárat. Hadházy Ákos szerint ez papíron nem az ellenfele tulajdona, de gyakorlatilag ő rendelkezik felette. Hadházy Ákos bejelentése után a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett Tóth Csaba ellen, amit az Országos Előválasztási Bizottság elutasított, majd pénteken Karácsony Gergely, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitájában az RTL Klub élő adásában határolódott el Tóth Csabától.

Karácsony Gergely bejelentése után a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik is jelezte, hogy visszavonják a szocialista jelölt támogatását, az MSZP pedig azt írta: az az álláspontjuk, mint az összes többi pártnak, hogy Zuglóban is a választók döntenek.

Tóth Csaba visszalépését követően Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról írt a közösségi oldalán, hogy nagy győzelmet arattak az ellenzék megtisztítása felé vezető úton, miután

„Tóth Csaba – nyilván a részeredmények ismeretében – visszalépett az előválasztási jelöltségtől”.

A Momentum elnökének kijelentése után az InfoRádió megkereste az ügyben az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnökét. Magyar György ügyvéd cáfolta, hogy bárki tudhatná a részeredményeket.

„Ami azt a kérdést illeti, hogy ki lát bele az urnákba, azt kell mondanom, hogy ehhez röntgenszemű embernek kellene lenni, vagyis senki nem tud arról biztos nyilatkozatot tenni, hogy hány szavazat érkezett és kire” – emelte ki Magyar György, hozzátéve: csak a részvételi mennyiség ismert.

„Hogy ki milyen szavazatot adott le, az titkos,

és az előválasztás megcsúfolása lenne, ha ezek az adatok nyilvánosságra kerülhetnének a zárt urnákra való tekintettel” – hangsúlyozta.

Hajdú Gergő, az előválasztásban közreműködő az aHang kampányigazgatója megerősítette Magyar György gondolatait, miszerint az online adatokhoz semmilyen formában senki sem fér hozzá, valamint az urnákat is úgy tárolják, hogy ne férhessenek hozzá az érdekelt felek. Hajdú Gergely hozzátette: a Fekete-Győr Andráséhoz hasonló állításokkal kapcsolatban maximum azt tudja elképzelni, hogy a sátras aktivistáktól jönnek olyan visszajelzések országszerte, hogy ez vagy az a jelölt így meg úgy áll.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×