Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjban részesültek 1. alumni találkozójának résztvevői a Velencei-tó partján Gárdonyban 2021. június 18-án
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Elkezdődött a Velencei-tó vízpótlásának előkészítése

Még várni kell arra, hogy a víz a tározóból a Velencei-tóba jusson, de a folyamat már zajlik.

Már folyik a víz a Zámolyi-víztározóból a Pátkai-víztározóba, és a Mohosz is elkezdte a halállomány lehalászását - mondta a Pecaverzumnak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

„Szakaszosan zajlik a leengedés, egyelőre csak kis mennyiségben. Naponta változik, és folyamatosan növelni fogjuk. Ez sem lesz rövid folyamat, egész októberben is zajlani fog. Az a fontos, hogy a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba meg tudjuk engedni a vizet, de egyelőre erről még szó sincsen” - ismertette a folyamatot.

A vizet azért kell „pihentetni” egy kicsit Pátkán, hogy a levegő és a víz tovább hűljön, ezáltal javuljon a minősége.

Az ügyben a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója a portállal közölte, a Pátkai-víztározóban lévő halak becsült össztömege 800 mázsa körül lehet, és ebben még nincs benne az inváziós fajnak számító ezüstkárász (törpeharcsa és busa nincs a vízben). Dérer István elmondása szerint a lehalászott halak különböző horgászvizekbe kerülnek, a hálóba kerülő keszegeket viszont teljes egészében áttelepítik a Velencei-tóba.

A Pecaverzum emlékeztetett: 70 centiméteren állva már csak hét centiméterrel van a 72 éve mért legkisebb vízállás felett a Velencei-tó, ahol a nyár folyamán 110 mázsa hal pusztult el. A folyamat sajnos azóta sem állt meg, a legfrissebb beszámolók szerint agonizáló, 8-10 kilós amurokkal és madártetemekkel találkozhat, aki vízre száll, és bejárja a még víz fedte területeket.

Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Elindult Irán megtorlása: záporoznak a ballisztikus rakéták, több országot ért támadás - Cikkünk percről percre frissül

Elindult Irán megtorlása: záporoznak a ballisztikus rakéták, több országot ért támadás - Cikkünk percről percre frissül

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×