eur:
400.82
usd:
367.7
bux:
74428.1
2024. október 14. hétfő Helén
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2019. december 6-án. Magyarország második világháború előtti utolsó békeéveinek társadalmát, eseményeit, gondolkodását mutatja be a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet 2020. március 15-ig látogatható tárlata.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kásler Miklós: limitált számban elindulhat még idén Európában a vakcináció - exkluzív

Az emberi erőforrások minisztere szerint a következő két hétben várhatóan tovább emelkedik a koronavírus-fertőzések száma, ami azt jelenti, hogy december tizedikén 27-30 ezer infektológiai és 5 ezer intenzív kórházi ágyra lesz szükség. Kásler Miklós az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban arról is beszélt, hogy jelenleg milyen kezelést kapnak a kórházban ápolt Covid-betegek, milyen műtéteket nem szabad elhalasztani, és a majdani védőoltást hogyan fogják ellenőrizni Magyarországon.

Kásler Miklós értékelése szerint jelen helyzetben arányosan áll a koronavírus elleni védekezés Magyarországon. Mindenütt a nagyvilágban, így Európában, de a közvetlen környezetünkben is, rendkívül meredeken emelkednek a fertőzöttségi számok, és ez így van Magyarországon is. Ezért az egészségügynek az a feladata, hogy a növekedés dinamikáját figyelembe véve, mindig arányosan készüljön föl – mondta a miniszter.

A jelenlegi ismeretek szerint a következő két hétben a fertőzések tovább fognak emelkedni, ami azt vetíti előre, hogy szükség lesz további infektológiai és intenzív ágyak mobilizálásra, ami december 10. környékén 27–30 ezer infektológiai és körülbelül 5 ezer intenzív ágyat jelent majd – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere. Mindehhez kellenek majd megfelelő műszerek, eszközök, laboratóriumi felszerelések, de elsősorban szakképzett személyzet.

A tárcavezető egyetértett azzal, hogy a megfelelő számú és felkészültségű egészségügyi szakszemélyzet biztosítása kiemelt kérdés, de kiemelte,

az egészségügy egésze jelentős kihívás előtt áll.

Ez érinti nemcsak az orvosokat, nővéreket és ápolókat, intenzív terapeutákat, asszisztenseket, hanem a rezidenseket, a végzős medikusokat is, tehát az egész rendszert. Ugyanakkor biztosítani kell a gyógyszerutánpótlást, a védőfelszereléseket, és el kell juttatni a megfelelő helyre, vagyis rendkívül bonyolult a logisztikai feladat is.

Oki terápia továbbra sincs

A koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülő betegek kezelésével kapcsolatban Kásler Miklós megismételte, oki terápia változatlanul nincs. Tehát olyan gyógyszerek nincsenek, amelyek csak a Covid-19-re hatnának és eredményesek lennének. Ugyanakkor vannak olyan készítmények, amelyek a tüneteket, a panaszokat enyhítik, a gyógyulást gyorsítják, és a gyógyultaknak az arányát is növelik. Megjegyezte, a márciusban megválasztott terápia alapja – amiről az akkor még meglehetősen limitált kórboncnoki ismeret birtokában döntöttek – a jelen pillanatban is megáll. Az első pillanattól kezdve alkalmazzák a favipiravirt és a remdesivirt, továbbá – ugyan kevés szó esik róla – a trombózis megelőzését szolgáló heparinterápiát, valamint a szteroidokat. Olyannyira, hogy

alapjaiban nem kellett módosítani a terápiát kora tavasz óta,

ugyanakkor ahogyan az ismeretek bővülnek, úgy a molaritásokat, a terápia komponenseit az adott helyzethez, a korszerű kezeléshez igazítják.

A nem koronavírusos betegek ellátásáról az Emmi első embere úgy fogalmazott: a legmagasabb szakmai grémium, az Egészségügyi Szakmai Kollégium 62 tagozata, vagyis gyakorlatilag minden orvostudományi szakterület meghatározta, hogy mi a nem halasztható, tehát akut, életet mentő, tartós károsodást megelőző kezelési algoritmus, egyben azt is, hogy mit lehet az egészség veszélyeztetése nélkül halasztani. Az egészségügyi kormányzat ennek megfelelően dolgozta ki az eljárásrendet, és minden egyes beteg esetében a kezelőorvos alkalmazza a szakmai kollégium ajánlásait, döntve a halaszthatóságról vagy a műtétről. Generális szabály, hogy el kell végezni az összes onkológiai szűrést, a daganatos és keringési betegségek kezelését, továbbá a mesterséges megtermékenyítéseket és transzplantációkat.

Nil nocere!

Kásler Miklós a vakcinákra kitérve megjegyezte, reményteljes versenyzők vannak. Az ajánlásokat az Európai Uniótól és a gyógyszercégektől is meghallgathatták és ismerik, ugyanakkor nem tudják még pontosan az oltószerek alkalmazási körülményeit, a hatékonyságát, a hatékonyság tartósságát, és hogy az ismétlés kényszere fennáll-e. Mindezeket figyelembe véve, a felelős nyilatkozatok alapján

limitált számban elindulhat még ebben az évben Európában a vakcináció,

de többet erről felelősséggel csak akkor lehet tudni, ha ismertté válnak a törzskönyvek, az előzmények és a hatások – hangsúlyozta a tárcavezető.

Magyarországon teljes ellenőrzése lesz a vakcinának – szögezte le Kásler Miklós, s ennek két sarkalatos pontja van: az egyik, hogy legyen hatékony bizonyított formában, a másik pedig, hogy ne legyenek mellékhatásai, ugyanis alapvető orvosi elv a „nil nocere!”, vagyis a „soha ne árts!”

Természetesen arra is vannak már ajánlások, többek között a WHO részéről, hogy egy majdani, Magyarországon tömegesen alkalmazható, biztonságos és hatékony vakcinát kik, milyen társadalmi csoportok milyen sorrendben kapjanak meg. Ennek értelmében az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók prioritást élveznének, az idős, 65 év fölöttiek úgyszintén, illetve a rendvédelmi szerveknek azon dolgozói, akik közvetlen kapcsolatba kerülhetnek fertőzöttekkel, és ugyanez vonatkozna a közigazgatási szervekre. Mellettük a 18 és 59 év közöttiek közül azok, akiknek fokozott veszélyt jelentő társbetegségeik vannak, de a lista ezzel nem ér véget – mondta Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió kérdésére válaszolva végezetül azt is közölte: nyilvánvalóan a sokat emlegetett, néhányak szerint kétségbevont nyájimmunitás elérése lenne a cél, de Magyarországon a beszállított vakcina mennyisége határozza majd meg a tempót és a fertőzés visszaszorításának az ütemét. Így

a vakcináció megkezdése nem jelenti azt, hogy a járványügyi szabályokból azonnal lehet engedni.

Miután pedig a fertőzés lezárása mindenki érdeke, változatlanul fontos a maszkviselés, a távolságtartás és valamennyi, sokszor elmondott intézkedés betartása. Kásler Miklós arra kért mindenkit, vegye ezt nagyon komolyan, és kezelje felelősséggel, mert ez mindnyájunk érdeke.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Élő: Bosznia-Hercegovina–Magyarország

Élő: Bosznia-Hercegovina–Magyarország

Bosznia-Hercegovina ellen játszik a magyar labdarúgó-válogatott Zenicában, a Nemzetek Ligája 4. fordulójában. A két csapat gól nélküli döntetlenre végzett egymással szeptemberben, a Puskás Arénában. A mérkőzés előtt a magyar csapatnak két, a bosnyákoknak egy pontja van a csoportban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.15. kedd, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×