Infostart.hu
eur:
398.8
usd:
343.06
bux:
101262.87
2025. július 20. vasárnap Illés
Az új koronavírussal fertőzött betegeket ápoló nővér a madridi Ramon y Cajal kórház intenzív osztályán 2020. április 24-én.
Nyitókép: MTI/AP/Manu Fernández

Nemsokára jöhetnek az újabb magyar lélegeztetőgépek

Három különböző lélegeztetőgép-fejlesztési projekt fut jelenleg, egyelőre az egy hazai eszköz mellett jórészt import készülékeket használnak. A magyar fejlesztésekből exportra is juthat.

A koronavírus-járvány a napnál világosabbá tette, hogy számos területen sok jó tudósunk van, akik gyakorlatban hasznosuló eredményeikkel komoly presztízst vívnak ki maguknak a világban - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Kifejtette azt is, hogy a hazai gyártású remdesivir több száz beteg kezeléséhez elegendő.

Bódis József kitért arra is, hogy a magyar tudományos közegben sosem látott összefogás indult az év elején, már márciusban mintegy húsz projektbe kezdtek bele a járványhelyzet kezelése érdekében. Az innovációs tárca első körben hárommilliárd forintot különített el a koronavírussal kapcsolatos kutatás-fejlesztési feladatokra. A támogatott kezdeményezések között vannak vakcina-, gyógyszer-, lélegeztetőgép-fejlesztés, maszkgyártással, fertőtlenítéssel kapcsolatos projektek, sőt a vírus kimutatását célzó módszertani fejlesztések is.

Kritikus fontosságú, hangsúlyozta, hogy

amit tudnak, Magyarországon található anyagokból, eszközök, szaktudás segítségével - és lehetőleg saját fejlesztéssel - maguk állítsanak elő, álljanak be az önellátásra.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) finanszírozásával megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a nemzetközi gyakorlatban bevált gyógyszerek közül már kétféle is használható a magyar betegek megmentésére.

  • Az egyik ilyen favipiravir hatóanyagú. Ez a szer az influenza kezelésében hatékony, ugyanakkor Japánban a koronavírusos betegeknél is eredménnyel alkalmazták, elsősorban az enyhébb lefolyású fertőzések esetében.
  • A másik a remdesivir, amely tudományos publikációk alapján a középsúlyos és a súlyos esetekben rendkívül hatékony.

Bódis József elmondta azt is, hogy három különböző lélegeztetőgép-fejlesztési projekt fut jelenleg, ezek bizonyos elemeire külön-külön is lehet szabadalmat, jogvédelmet kérni. A biztonságos ellátás addig is megoldható az importból származó készülékekkel. Hozzátette: úgy látják, hogy a hazai fejlesztésű és gyártású gépek nemcsak Magyarországon hasznosulhatnak, képességeik alapján

nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak majd.

Az önellátás feltételeinek megteremtésén túl fontos elvárás, hogy a magyar termékek a hazai egészségipart is exportképes produktumokkal gazdagítsák.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Európa kettévált: durva változás sújtja térségünket

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatása szerint Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. Szabó Péter doktorandusszal, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatójával, a Másfélfok szerzőjével beszélgettünk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.21. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×