eur:
387.83
usd:
363.9
bux:
55846.48
2023. szeptember 21. csütörtök Máté, Mirella
Nyitókép: Pixabay.com

Együtt kérnek pénzt a kormánytól a szakszervezetek és az önkormányzatok

A Belügyminisztérium már tud a követelésről, azonban időt kér.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete a kormány döntései miatt, támogatásra van szükség, amely cél elérése érdekében korábban egy 5 pontos javaslatcsomagot is összeállítottak a Belügyminisztérium számára.

A csomagban többek között az érdekképviselet azt kéri, az önkormányzatok kapják vissza a gépjárműadónak legalább a felét abból, ami járna nekik az adott évben. A szakszervezet szerint pedig még szükség lenne egy bértámogatási csomagra is.

"Az önkormányzatok intézményeiben, saját cégeiben a feladatellátáshoz szükséges létszám biztosításához és a több mint tíz éve amúgy is fejlesztésre szoruló bérekhez, legalább a jelenlegi szintnek a megtartása érdekében költségvetési támogatást biztosítson" - ecsetelte Boros Péterné, a szervezet elnöke, aki szerint

a kormányzatnak illene megköszönnie,

hogy az önkormányzatok helytálltak a járvány idején, de ne csak szóban, erkölcsileg, hanem összegszerűen is, legalább egy bruttó 200 ezer forint vagy egy egyhavi összeg formájában.

Szólt arról is, hogy a védelmi költségeket azonnal finanszírozni kellene, de legkésőbb augusztus végéig, a védekezési források ugyanis hiányoznak a települések költségvetéseiből.

Kiss Ambrus általános ügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint nem az önkormányzatoktól kellene elvonnia a kormánynak a költségvetési hiány, valamint az elmaradt adóbevételek pótlásához.

"Most ugye erről szól a jövő évi költségvetési javaslat. Mi ezzel szemben azt gondoljuk, más területeket kellene érinteni, erről kellene egyeztetni. Nyilván

vannak egyéb terveink, ha a költségvetést nem tudjuk átalakíttatni, ezeket a napokban véglegesítjük, egyeztetve a szakszervezetekkel"

- fogalmazott a városvezető.

Egyeztetésre szólították fel tehát a belügyi tárcát, amely az InfoRádió megkeresésére annyit írt, hogy tanulmányozzák a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által benyújtott javaslatcsomagot és időt kér álláspontja kialakításáig.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2023.09.21. csütörtök, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa
Ütés után visszarántották a forintot

Ütés után visszarántották a forintot

A szerda esti Fed-üzenetek már eleve rontottak a nemzetközi befektetői hangulaton, és így a forint is gyengült kicsit, mert még egy idei kamatemelést vetítettek előre, illetve jövőre is az eddig gondoltnál jóval magasabb lehet az amerikai kamatpálya. Aztán csütörtökön délelőtt a magyar gazdaságpolitika irányítóitól elhangzott üzenetekre hirtelen eséssel reagált a forint. Varga Mihály pénzügyminiszter többek között azt jelezte, hogy újabb bankadó-emelés is jöhet a kamattámogatási programok, illetve magának a költségvetési deficitcélnak a felülvizsgálata mellett. A forintesés azzal együtt következett be, hogy Matolcsy György jegybankelnök azt jelezte: óvatos lépésekkel fog haladni a magyar monetáris politika, hogy az inflációcsökkenés mellett tartósan pozitív reálkamatot kínáljon a forint. A borongós külpiaci hangulatban, az OTP Bank 6-7%-os esése mellett a forint a délutáni kereskedésben 389 közelébe esett az euróval szemben, alulteljesítést produkálva a régiós devizák között. Aztán a Fidesz frakcióvezetője felőli jelzések hatására (nem lesz bankadó emelés és a kamattámogatások felülvizsgálata), hirtelen enyhült a nyomás a magyar eszközökön.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×