Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) napoznak szárnyaikat szárítva a vízből kiálló faágakon a  Fővárosi Állat- és Növénykert Nagytaván. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Jászai Csaba

Dörögnek a fegyverek a Balatonnál

Márciussal véget ér a kárókatona gyérítési időszak a Balatonon, de a környező halastavakon egész évben ritkítják a halállományt jelentősen pusztító kolóniákat.

"Tavaly több mint ezer madarat ejtettünk el az irmapusztai, a buzsáki, az öreglaki és a varászlói halastavainkon" – mondta el Fodor Ferenc, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. haltermelési igazgatója a Somogyi Hírlapnak. Egész évre van engedélyük a tavakon a gyérítésre, a Balatonon pedig március végéig - írta hirbalaton.hu. Magyarországon a nagy kárókatonát lehet gyéríteni, a kis kárókatona azonban védettséget élvez. A téli időszakban egyébként a skandináv országokból érkező telelő állomány is növeli az itteni populáció létszámát.

A napokban a halőrök Tihanyban és Alsóörsön lőtték a madarakat, eddig 24-et sikerült elejteniük. A gyérítés nem könnyű, mert nagyon óvatos madarak, nagyon jó a látásuk, intelligensek és tanulékonyak – tette hozzá a szakember.

"Egy madár akár 70 deka halat is el tud fogyasztani, kedveli a gardát, süllőt, balint és a keszeget" – sorolta Fodor Ferenc. De sokszor azzal is kárt okoz a halgazdaságnak, csak megsebesíti a halakat. Az éjszakázó helyükön a hófehér, erősen maró hatású ürülékük elpusztítja a fákat és növényeket is.

A Távol-Keleten a kárókatonákat halászati eszközként használják úgy, hogy gyűrű kerül a nyakukra, így nem tudják a megfogott halat lenyelni.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×