Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.57
bux:
120860.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Bárányhimlő: drasztikus változás jön

Bárányhimlő: drasztikus változás jön

Minden évben harmincöt-negyvenezren fertőződnek meg bárányhimlővel Magyarországon, ezeket a járványokat lesz képes megszüntetni a most kötelezővé és térítésmentessé váló vakcina. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Magyar Időknek azt mondta: mindenkinek érdemes beadatni az oltást, aki még nem kapott és nem is esett át betegségen, ezáltal az egész lakosság védettséget élvezhet.

Drasztikusan csökkenhet a bárányhimlős megbetegedések száma a most kötelezővé és térítésmentessé váló vakcinával – mondta el a Magyar Idők kérdésére Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Szerinte a döntés nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is jelentős, hiszen a rendelkezéssel elkerülhetővé válnak a járványok.

"A vakcinának köszönhetően kialakul az úgynevezett nyájimmunitás,

vagyis a közösségi védelem, így legfeljebb szórványmegbetegedések keletkezhetnek."

A bárányhimlő nagyon ragályos betegség, cseppfertőzéssel terjed, és elég akár fél óra egy kisebb teremben ahhoz, hogy a bárányhimlős mindenkit megfertőzzön. A bárányhimlő elleni oltást két részletben, 15 és 18 hónapos korban fogják megkapni a kicsik, a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni vakcina mellett.

"Sokan félnek a több oltás egyszerre való beadásától, holott bizonyított tény, hogy az oltóanyagok sokkal kisebb terhelést jelentenek az immunrendszer számára, mint maga a betegség. Ráadásul ezek az oltóanyagok erősítik egymás védőhatását."

Póta György arra is felhívta a figyelmet, hogy a felnőttkorban elkapott bárányhimlő hosszabb lefolyású és súlyosabb szövődményekkel járhat. Ezért azt tanácsolta, hogy aki nem kapott oltást, vagy 16-18 éves koráig nem esett át a bárányhimlőn, feltétlenül oltassa be magát. Ez fokozottan érvényes a nőkre, hiszen ha egy várandós kismama fertőződik meg, háromszoros eséllyel léphetnek fel szövődmények, sőt a születendő gyermeknél is súlyos fejlődési rendellenességek fordulhatnak elő.  Aki nem tudja, kapott-e ilyen oltást, annál vérvétellel, majd egy speciális antigénvizsgálattal lehet megállapítani – mondta a Magyar Időknek Póta György.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×