Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Új részletek a mérgezéses esetekről

Tizenkilencre nőtt a Hajdú-Bihar megyei Szerepről mérgezés gyanújával kórházba került emberek száma kedd estére - tudta meg az MTI a település polgármesterétől. Az érintettek között gyerekek is vannak.

A megyei rendőr-főkapitányságtól délután kapott információkat kiegészítve Tóthné Verő Tünde (független) elmondta: a mérgezéssel érintett 19 embernél szédülés, hányinger, hányás, látászavar jelentkezett, a tüneteket valószínűsíthetően metil-alkohol okozta.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője korábban azt közölte: mérgezési tünetekkel előbb hat felnőttet és öt gyermeket, majd további öt embert vittek a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházba, illetve a Debreceni Egyetem klinikájára. Valamennyien ismeretlen szertől vagy folyadéktól lettek rosszul - tette hozzá. Később azt is elmondta, hogy néhányan már hétfőn kórházba kerültek.

Tóthné Verő Tünde polgármester később úgy tájékoztatott, hogy estére már 19-re nőtt a megfigyelésre kórházban szállítottak száma.

Az önkormányzat minden segítséget megad az érintett családoknak: rendkívüli segélyt különítettek el a kórházba került emberek hozzátartozóinak - mondta az 1590 lelkes település polgármestere.

Az MTI kereste a kórházakat is, de azt közölték, nem adhatnak felvilágosítást az érintettek állapotáról.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság az ügyben testi sértés miatt rendelt el nyomozást.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője jelezte, a házkutatások során több tucat palack, eddig ismeretlen összetételű alkoholos italt foglaltak le.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×