eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Programot hirdetett az MSZP, adományt gyűjt a Jobbik - a nap hírei

Adományt gyűjt a Jobbik, Brüszel politikai támadásáról beszél az igazságügyi államtitkár, programot hirdetett az MSZP, véget ért az Iszlám Állam elleni háború Irakban. A nap legfontosabb hírei 2017. december 9-én.

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az ország szuverenitását akarják megkérdőjelezni a kötelezettségszegési eljárásokkal. Völner Pál úgy véli: politikai ügyek miatt indultak az eljárások, hiszen nem jogszabály-átültetési problémákról van szó. Az államtitkár azután beszélt erről, hogy az Európai Bíróság a harmadik szakaszba léptette a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Péntek estig csaknem 9 millió forint pénzadomány érkezett a Jobbik számára. Az Állami Számvevőszék szerint több mint 330 millió forint tiltott támogatást fogadott el az év első felében a párt. Vona Gábor pártelnök megerősítette, hogy a várható 660 millió forintos büntetés miatt kérdésessé vált a párt indulása a jövő évi parlamenti választásokon.

Az MSZP választási programjának fő üzenete, hogy miként lesz negyedik magyar köztársaság - jelentette ki a párt elnöke. Molnár Gyula a párt nagygyűlésén hangsúlyozta: kitart amellett, hogy közös jelöltek és lista, továbbá közös miniszterelnök-jelölt legyen. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke erre úgy reagált: ha az MSZP számít rá az együttműködésben, akkor áll rendelkezésre.

Választási együttműködési megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Az erről szóló megállapodást Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Székely Sándor, a mozgalom elnöke írta alá az ellenzéki párt összevont választókerületi elnöki és országos tanácsi ülésén.

Megnyílt Olaszország középső részén az a templom, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta a tavalyi földrengés után. A csaknem 20 ezres lakosú Tolentino városa központjában álló Szent Szív- és Szent Benedek-templom a tavaly októberi földrengésben rongálódott meg.

A palesztin elnök nem találkozik Mike Pence amerikai alelnökkel, aki hamarosan a Közel-Keletre látogat. Mahmúd Abbász azután döntött így, hogy az amerikai elnök a nemzetközi tiltakozások ellenére is Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. Donald Trmp bejelentése tiltakozási hullámot váltott ki a palesztin területeken. A Gázai övezetben eddig négyen vesztették életüket, több mint százan megsebesültek az összetűzésekben.

Bejelentette az Iszlám Állam elleni, 3 éve kezdődött háború végét az iraki kormányfő. Ezzel egy időben hasonló tartalmú közleményt adott ki az iraki hadsereg is.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×