eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Döntött országos listája első harminc helyéről az LMP

Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje vasárnap Kecskeméten.

Szél Bernadett társelnök a párt kétnapos kongresszusát záró sajtótájékoztatón elmondta: az LMP az első párt, amely listáját nyilvánosságra hozza.

Az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első helyén Szél Bernadett áll, őt követi sorrendben: Hadházy Ákos, Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.

Szél Bernadett kiemelte:

az országgyűlési képviselőjelöltek mindegyike indul egyéni körzetekben is.

A pártnak mind a 106 körzetben van jelöltje, akiket országjárás során mutatnak majd be az elkövetkező időszakban.

Hozzátette, hogy a lista első tíz helyén ötven-ötven százalékos a nemek aránya, a lista további részében pedig két azonos nemű után ellenkező nemű jelölt következik.

A társelnök részletesen bemutatta az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első tíz helyén álló jelölteket.

Az első helyen álló miniszterelnök-jelöltet a lista második helyén Hadházy Ákos társelnök, frakcióvezető-helyettes követi, aki Szél Bernadett szerint sokat tesz a demokráciáért, és azért hogy az országban működő "korrupciós gépezet" le tudjon állni.

A harmadik Ungár Péter, a párt elnökségi tagja, az Európai Zöld Párt elnökségi tagja, aki a Magyarországon erősödő orosz befolyásra hívta fel a figyelmet a sajtóban - közölte Szél Bernadett.

A negyedik Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes, a párt gazdaságpolitikusa és egyik alapítója. Őt követi Keresztes László Lóránt, korábban elnökségi tag, pécsi önkormányzati képviselő, az Európai Unió Régiók Bizottságának tagja.

A lista hatodik helyén Kanász-Nagy Máté szerepel, az LMP "saját nevelésű" politikusa, a párt szóvivője.

A hetedik Demeter Márta, aki honvédelmi és biztonságpolitikai ügyekben került az érdeklődés "homlokterébe", személye garancia a "korszakváltásra" az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint.

A sorrendben következő Lengyel Szilvia, az LMP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselő, jelenleg az Ökopolisz Alapítvány társelnöke. A lista kilencedik helyén álló Ferenczi István szintén LMP-alapító, elnökségi tag, kispesti önkormányzati képviselő. Szél Bernadett a lista tizedik helyén levő Ábrahám Júliáról elmondta: elnökségi társa, a párt egészségügyi kabinetének vezetője.

A párt miniszterelnök-jelöltje felidézte: az LMP kétnapos kecskeméti kongresszusának első napján, szombaton, az Új Kezdet nevű párttal történő együttműködésről állapodtak meg a kampányidőszakra. A megállapodás értelmében az Új Kezdet a lista 3., 10. és 12. helyét fogja birtokolni, ez azt jelenti, hogy közös frakcióban fogják folytatni a munkát.

Szél Bernadett kiemelte: a kormányváltás mellett korszakváltásra is készülnek.

Hadházy Ákos a sajtótájékoztatón elmondta: a teljes korszakváltáshoz az LMP listáján már szereplő, kellően hiteles, elszánt és felkészült politikusokra van szükség.

Hadházy Ákos arra az újságírói kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a kormány feljelentést tesz ellene, azt mondta: kérni fogja a mentelmi jogának kiadását. Véleménye szerint egy ilyen pernél be lehet szerezni azokat a bizonyítékokat, amelyeket állítása szerint a kormány számukra eddig nem adott ki.

Ungár Péter kérdésre elmondta:

az LMP nem támogat felső határ nélküli betelepítési kvótát, ugyanakkor támogat bizonyos szintű szolidaritást a többi európai uniós országgal.

Mint mondta: a migrációval nem kampányolni szeretnének, hanem olyan megoldást találni, hogy emberségesek legyenek, ugyanakkor garantálni tudják a biztonságot is.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×