eur:
392.82
usd:
367.8
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Hatalmas nemzetközi pénzmosoda bukott le Budapesten

Hatalmas nemzetközi pénzmosoda bukott le Budapesten

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyi nyomozói által teljesített nyomozás eredményeként a Fővárosi Főügyészség egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagjával szemben emelt vádat, akik kábítószer-kereskedelemből származó bűnös pénz tisztára mosása mellett illegális cigaretta-kereskedelemmel is foglalkoztak.

A vádirat lényege szerint a bűnszervezetet Magyarországon egy itt élő egyiptomi férfi és egy magyar társa irányította. A pénzmosással összefüggő tevékenységüket egy vietnámi állampolgárságú bűntárs megbízása alapján végezték.

A szervezet bűnös tevékenysége a 2012-2014. év közötti időszakban egyrészt a Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek kereskedelméből befolyt pénzek bűnös eredetének leplezésére irányult.

Az irányítók által megbízott magyar pénzfutárok a kábítószer-kereskedelemből származó pénzt Nyugat-Európából, elsősorban Hollandiából és Németországból gépkocsikkal szállították Magyarországra, az autókban erre a célra kialakított rejtekhelyeken. Ezután a pénzt nagyobb címletekre váltották, majd Szlovákiába vitték, ahol különböző bankszámlákra fizették be, onnan pedig távol-keleti országokba utalták tovább.

A vád szerint az elkövetők a fenti módon összesen 18 milliárd forintnak megfelelő valuta „tisztára mosásában” vettek részt.

Emellett a bűnszervezet tagjai a vádirat szerint 2013-2015. években külföldről származó, adózatlan cigaretta forgalomba hozatalával is foglalkoztak. Az Ukrajnából és Szerbiából származó, adójegy nélküli cigarettát Magyarországon vásárolták meg, majd egy részét Magyarországon értékesítették, míg a másik részét az Európai Unió országaiban adták el. Az illegális cigarettát rejtekhelyes kisteherautókkal, családi utazásokat színlelve szállították, vagy dupla falú kamionokba rejtették.

Az elkövetők által illegálisan forgalmazott cigaretta értéke összesen csaknem 780 millió forint volt.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen nagy értéket meghaladó pénzmosás bűntette, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 36 személlyel szemben nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A bűnszervezet két irányítója mellett további négy személy látott el szervezési feladatokat, a többi vádlott pedig végrehajtói szerepet (pénzfutárok, illetve a cigaretta szállításában részt vett bűntársak) töltött be a bűnszervezetben.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×