Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
324.62
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Súlyos helyzetbe kerültek a gyerekek

Súlyos helyzetbe kerültek a gyerekek

Közzétette az UNICEF a 14. jelentését, amelyben 41 magas jövedelmű országban vizsgálták a gyermekek helyzetét. Magyarország az összetett rangsorban a 32. helyet érte el - ismertette az InfoRádióban a szervezet gyermekjogi igazgatója.

Súlyos helyzetbe kerültek a gyerekek

Amikor az a gazdag országokban lévő éhezés mértékét vizsgálják, az nyilvánvalóan nem vethető össze a világ fejletlenebb részein lévő országokéval – mondta el az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója. Tausz Katalin hozzátette, nem véletlen, hogy a jelentés készítői nem orvosi eszközzel mértek, hanem például az elhízott gyerekek arányával, ami a rossz minőségű étkezés jele.

„Nézték azt is, hogy a gyerekek hány százaléka él olyan felnőttel, akinek gondot okoz a táplálkozás biztosítása.”

Tausz Katalin elmondta, hogy a felmérés során átlagosan minden nyolcadik gyereknél találtak problémát, a legnagyobbat Mexikóban és Törökországban, ahol minden harmadik gyerekre igaz a fenti állítás. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban minden ötödik esetében.

A rangsorban Magyarország a 22. helyen, a középtájon áll.”

A felmérés során egyéb szempontokat, például a környezetszennyezés mértékét, az oktatás minőségét is vizsgálták – mondta az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója.

„Magyarország az összesített rangsorban nem túl jó, a 32. helyen végzett.

Öt szempontból a legrosszabban, négyből pedig a közepesen teljesítő országok csoportjába került.”

A gyerekek egészsége, jólléte szempontjában, a méltányos és minőségi oktatáshoz való hozzáférésben, a szülők megfelelő és elérhető munkájában és az egyenlőtlenségek csökkentésében vagyunk a közepesen teljesítők között – tette hozzá Tausz Katalin

Nem elég az ország gazdagsága!

Súlyos helyzetbe kerültek a gyerekek

Amerika még nálunk is rosszabb helyen, a 37. helyen szerepel a listában – mondta el az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója. Tausz Katalin hozzátette, a felmérésben szerepet játszik a jóléti rendszer egyenlőtlenségeket csökkentő hatása, mennyire befogadó, nem szegregáló és minőségi az oktatás, és az mennyire hozzáférhető mindenki számára.

„A kutatás fő tanulsága, hogy az ország gazdagsága nem elég, tudatos politikával tenni kell azért, hogy az eredményekből mindenki, a gyerekek is részesüljenek.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×