eur:
389.7
usd:
362.1
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Gyurcsány tárgyalna a közvetlen államfőválasztásról is

Négy kényes téma tudományos igényű elemzéséhez látott hozzá a Demokratikus Koalíció - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt kormányfő szerint tárgyalni kell a közvetlen államfő-választásról is.

"Mióta én politikát csinálok, talán először kezdünk el szinte tudományos igénnyel feldolgozni kényes, nagy területeket" - mondta Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A DK elnöke hozzátette, hogy most éppen négynél tartanak.

Az egyik a magyarországi szélsőjobb előretörésének okainak, kezelési módjának, a lehetséges válaszoknak a témája, amelyben majdnem tudományos igényű elemzések és politikai javaslatok születnek. A második a magyarországi romakérdés, a harmadik az egyház és valláspolitika, és most jön a föld és vidék dolga - mondta a volt kormányfő.

"Úgy kell elképzelni, hogy valaki készít egy nagy dolgozatot közülünk, utána ezt az elnökség elkezdi vitatni. Nagyon sok vita van, miközben általában a DK elnökségében 10-ből 9 döntés egyhangúlag születik. Itt nem. Felnyitnak tabukat a kollégák, és akkor látjuk, hogy mekkora a dráma. Utána ezeket folytatjuk zárt, nem nyilvános szakértői vitákkal, elmegy ezzel jó fél év minden egyes ügyben" - számolt be a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "ezután lesznek nyilvános konferenciák, dolgozatok, és valamikor a ciklus közepéig kell odáig eljutni, feltételezve, hogy kitart ez a kormány 2018-ig, hogy azt mondjuk, volt nekünk egy nagy alapító programunk, ezt a programot, látva, hogy mi történt az országban, ezeken és ezeken a pontokon korrigáljuk".

Hozzátette, hogy ez a munka elkezdődött, szisztematikusan mennek végig a területeken.

A DK elnöke a köztársaság alkotmányos jogvédelme ügyében arról beszélt, hogy itt önmagában nem kell korrigálni. Példaként hozta, hogy náluk többségben voltak azok, akik szerint őrizzék meg a közepesen erős vagy gyenge, parlament által választott köztársasági elnök jogintézményét.

Emlékeztetett, hogy a rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben erről még népszavazás is volt, ami alig-alig bukott el.

"Sokan vannak, akik azt mondják, hogy bizonyos szituációkban, mint most, nem működik a hatalommegosztásnak a korábbi elve, ezért kell erős, érdemi ellensúly a kormánnyal, a kormányfővel szemben. Ezért gondoljuk végig, hogy mégiscsak egy erősebb, közvetlenül választott köztársasági elnök legyen" - mondta a politikus.

Az elmúlt 15 évben ez lett az európai tendencia is, egymás után állnak át a közvetlenül választott elnökre - tette hozzá  Gyurcsány Ferenc.

Kiemelte, hogy ez a véleményük független azoktól a mendemondáktól, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szeretne-e köztársasági elnök lenni vagy sem.

"Nyilván én nem azért fogalmazok meg ilyet, mert az ő hatalmát szeretném erősíteni, intézményi értelemben fogalmazok" - mondta a DK elnöke.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×