Infostart.hu
eur:
360.72
usd:
310.44
bux:
132439.86
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Szívélyes megbeszélésen van túl a katolikus és az anglikán egyházfő

"Szívélyes megbeszélést" folytatott egymással XVI. Benedek pápa és Rowan Williams canterburyi érsek, az anglikán egyház feje - közölte szombaton a Vatikán a két egyház közötti feszült viszony közepette tartott találkozó után.

A szigorúan magánjellegű megbeszélés alkalmat adott a két egyházfőnek, hogy "megvitassa az évezred elején valamennyi keresztény közösség előtt álló kihívásokat és az együttműködés különböző formái népszerűsítésének a szükségességét az ezekkel szembeni fellépés érdekében".

A megbeszélés, amelyen szó volt "a katolikus egyház és az anglikán közösség kapcsolatát érintő minapi eseményekről, egyben lehetővé tette, hogy emlékeztessenek a katolikusok és anglikánok közötti ökumenikus kapcsolatok folytatására és erősítésére irányuló közös akaratra" - áll a Vatikán által kiadott közleményben.

A Vatikán bejelentette, hogy "a következő napokban összeül a felek közötti nemzetközi teológiai párbeszéd harmadik szakaszának előkészítésével foglalkozó bizottság".

A pápa és Rowan Williams érsek régóta előirányozott találkozója az első volt azóta, hogy a Vatikán október 20-án bejelentette: megkönnyíti a katolicizmusra való áttérést az anglikánok számára.

Világszerte több száz anglikán, közöttük nős papok és mintegy húsz püspök térhet vissza Róma kebelébe közel 500 évvel az anglikán egyház 1534-ben történt kiszakadása óta. A canterburyi érsek meglepődött az intézkedésen, és közölte: "igencsak későn" tájékoztatták.

A Vatikán magyarázata szerint csak a kérésekre válaszol, és nem hallgathatja süket fülekkel a többnyire hagyománytisztelő anglikánok "ismételt és kitartó" felszólításait, akik csalódottak amiatt, hogy egyházuk nőket szentel pappá és egynemű párok frigyét áldja meg.

Címlapról ajánljuk
Most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog
Kegyelmi botrány minden tudnivalóval

Most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.

Reagált a számvevőszék Magyar Péter szavaira a Lázár-minisztériumban talált Fidesz-anyagokról

Az ÁSZ-közlemény szerint „tévedés, és a hatályos jogszabályokkal ellentétes az ÁSZ-tól a kampány ideje alatti vizsgálati lépéseket számonkérni”. Nem volt információjuk az épület pincéjében talált dokumentumokról.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×