Török Gábor blogbejegyzésében azt írja, a hódmezővásárhelyi időközi választás után sokan azt várták, hogy az ellenzéki pártok viszonylag rövid időn belül megállapodnak majd, és az egyéni választókerületekben koordinálják a jelöltállítást. El is kezdődött a folyamat. Az LMP bejelentette, hogy változtat korábbi álláspontján, és hajlandó tárgyalni az MSZP-vel és a Jobbikkal is. A Jobbik egyik nap nyitottságot mutatott az LMP irányába, a másik nap erőteljesen kizárta az együttműködést az MSZP-vel és a DK-val. Az MSZP egy napon belül mondott ilyet is és olyat is. A DK következetesen nem mondott semmit, amiből kiderült volna, hogy valójában mit fognak tenni.

"A lényeg azonban az, hogy egy hónappal a választás előtt az ellenzéki pártok alig-alig léptek közelebb a koordinált jelöltállításhoz. És szerintem nem is fognak" - jelenti ki a politikai elemző, és álláspontját hét pontban indokolja: 

1. "Azért, mert az együttműködés biztosan veszteség. A pártok állami támogatást, töredékszavazatokat és valószínűleg közvetlen listás szavazatokat is veszítenek, ha egymás javára visszalépnek. Minél több helyen teszik meg, annál nagyobb ez a veszteség.
2. Azért, mert az együttműködés csak feltételezhetően nyereség. Az ezzel kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy a választók egy része valóban fogékony lenne rá, de meggyőző, minden kétséget eloszlató empirikus bizonyíték – ez lehetne a választás - egyelőre nem áll rendelkezésre. Az időközi választások mutattak már erős jeleket, de a döntéshozók nem lehetnek biztosak abban, hogy éles helyzetben valóban működne szavazói szinten a koordináció.
3. Azért, mert az ellenzéki pártok egymás riválisai. Hódmezővásárhelyen könnyű volt egy független jelölt mögé beállni, akinek a győzelme nem erősített meg senkit egy másik ellenzéki erővel szemben. A parlamenti választáson azonban pártok jelöltjei indulnak, és az ellenzéken belüli erősorrendet alapvetően meghatározza, hogy ki hány mandátumot nyerhet. Mindenkinek érdeke természetesen, hogy egy megállapodással növelje a saját mandátumainak számát, de az már nem, hogy ugyanezzel a megállapodással egy másik ellenzéki pártot további mandátumokhoz juttasson.
4. Azért, mert a Jobbiknak nem a baloldali pártok kellenek, hanem a szavazóik. A Jobbikon van talán a legkisebb külső nyomás az együttműködés mellett és náluk van a legnagyobb belső ellenállás ezzel szemben. Azokban a körzetekben, ahol a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, az LMP nem igazán jelentős tétel, de a szocialisták sincsenek jó állapotban. A korábbi baloldali szavazók nélkül a Jobbik nem tud egy-két egyéni körzetnél többet megnyerni, de a párt láthatóan azt gondolja, hogy ezen szavazók meggyőzésének nem az az útja, hogy együttműködik a baloldal pártjaival, hanem az, hogy az első számú kihívó, az esélyes ellenzéki szerepébe helyezi magát. Nehéz elképzelni olyan fordulatot, ami változtathatna ezen a stratégián a hátralévő egy hónapban.
5. Azért, mert az MSZP már nem tud sokkal több egyéni körzetet elengedni. A szocialista párt látszik leginkább nyitottnak az együttműködésre, de az ő kezük van talán a legjobban megkötve: a DK-val való megállapodás alapján a 106-ból csak 58 körzetben indítanak jelöltet, egy magát kormányváltónak nevező párt esetében már ez is nagyon kevés. Ráadásul a közös indulás miatt az MSZP-Párbeszéd listájának 10 százalékot mindenképpen el kellene érnie, s ha nem lesz legalább az egyéni körzetek felében saját jelöltjük, az erőteljesen veszélyeztetheti a listás szavazatok számát. Arról nem is beszélve, hogy a sávos kampánytámogatási rendszerben 54 egyéni induló alatt újabb komoly összegektől esik el egy párt, ami az MSZP esetében fontos érv lehet a további visszalépések ellen. Budapesten az LMP szavazataira nagy szükségük lenne az egyéni győzelmekhez, de egy ilyen megállapodás ellentételezéseként négynél több helyen történő visszalépést ma nehéz elképzelni a részükről.
6. Azért, mert az LMP a megállapodással elfogadná azt, ami ellen eddig harcolt. Az LMP tavaly ősszel láthatóvá vált kampánystratégiája arról szólt, hogy a párt ambíciója egyértelműen a baloldal vezető pozíciójának elfoglalása és a „másodhegedűs” szerep határozott elutasítása. Néhány megnyerhető egyéni mandátum természetesen jól jönne a pártnak, de ha ennek az az ára, hogy a pártnak látványosan el kell fogadnia az MSZP dominanciáját a baloldali térfélen, az teljesen ellentétes lenne a párt eddigi törekvéseivel. Ha az LMP a mai támogatottsági mutatók arányában nagyszabású megállapodást kötne az MSZP-vel, azzal a mostani helyzetet konzerválná a baloldalon: márpedig ez egyáltalán nem érdeke. A Jobbikkal ilyen problémája nem lenne az LMP-nek (másféle feltehetően inkább), ám a Jobbiknak az egyéni mandátumok megszerzése érdekében sokkal kevésbé fontos az LMP-vel való megállapodás, mint az MSZP-nek.
7. Azért, mert a DK elsődleges célja nem az egyéni győzelmek maximalizálása, hanem az MSZP megközelítése. A DK eddigi politikájából nyilvánvaló, hogy nem érdekeltek az MSZP erősítésében: márpedig bármilyen együttműködés, minél szélesebb körű, annál inkább a szocialisták velük szembeni előnyét növelné vagy eredményezné. Az MSZP-nek 58, a DK-nak 46 egyéni jelöltje van jelen pillanatban, ha sor kerülne egy átfogó megállapodásra, akkor az MSZP biztosan több egyéni mandátumot nyerhetne. A DK inkább abban érdekelt, hogy listán közelítse meg a szocialistákat, az egyéni kampányt és az egyéni győzelmeket láthatóan kevésbé is tartja fontosnak."

Ezek után Török Gábor szerint

csak egy erősen korlátozott, néhány körzetre kiterjedő, esetleg egyéni-eseti döntésekkel bővülő koordináció képzelhető el,

amelyben a Jobbik biztosan nem vesz részt. Ebben az esetben a választás eredménye alapvetően attól függ majd, hogy az „erősebb ellenzékihez húzás” jelensége mennyire lesz megfigyelhető a választók viselkedésében. 

Török Gábor a héten az InfoRádió Aréna című műsorában is arról beszélt, hogy az MSZP-Párbeszéd számára kockázatos vállalkozás a 10 százalékos határ megugrása. Török Gábor már az adásban kitért arra is, hogy az egyéni jelöltek koordinált indítását minden pártnak át kell gondolnia, hiszen amellett, hogy kialakulhat egy az ellenzék nagy része által támogatott közös jelölt, az egyes pártok számára veszteséggel jár, például a töredékszavazatok elvesztése miatt, ahogyan azt is nehéz megjósolni, hogy a választók miképp reagálnak a koordinált jelöltállításra.

„A választó ritkán osztja meg a szavazatát,

vagy nehezebben osztja meg, és szeret arra a pártra szavazni listán is, akinek a jelöltjére helyben szavaz” – hangsúlyozta az elemző.

Török Gábor beszélt arról is, hogy anyagi szempontokat is mérlegel az összes kis párt egy-egy visszaléptetés előtt, hiszen a döntéssel kevesebb állami támogatáshoz jutnak. 

„Amikor valaki azon gondolkodik, hogy visszaléptessen-e húsz jelöltet, akkor tudnia kell, hogy ezzel 100-150-200 millió forinttól el fog esni: ennyivel kevesebb óriásplakátja lehet, ennyivel kevesebb szpotot tud csinálni, ennyivel kevesebb aktivistát tud mozgatni a választási kampány során” – magyarázta a szakértő. „Ezt sem mindig gondolják át azok, akik arról beszélnek, hogy miért nem lépnek vissza egymás javára a jelöltek” – hívta fel a figyelmet Török Gábor.

Korábbi cikkeink a témában:

Ellenzéki együttműködés – maguk a résztvevők sem hisznek benne?

Az MSZP kockáztathatja parlamentbe jutást az újabb visszalépésekkel

Megszólalt az LMP Ron Werber távozása kapcsán