Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
309.42
bux:
134139.06
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: Unsplash

Hónapokig nem nyithat ki egy szórakozóhely egy elkapott díler miatt

A rendőrség tájékoztatása szerint az ideiglenesen bezárt diszkóban elkapott férfi a vendégeknek árusította a kábítószert, és maga is fogyasztott belőle.

A Békési Rendőrkapitányság munkatársai február 7-én, 23:30 körül Mezőberényben, egy szórakozóhelyen elfogtak, majd őrizetbe vettek egy kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit – írja beszámolójában a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A 32 éves helyi lakos a nyomozás eddigi adatai szerint több vendégnek adott el tiltott bódító hatású szert és maga is fogyasztott az anyagból. Amikor a rendőrök rajtaütöttek, több mint 400 ezer forint volt nála, a gyanú szerint bűncselekményből származó pénzt lefoglalták tőle.

A szórakozóhelyet a rendőrség 2026. február 10-én ideiglenesen bezáratta, a tulajdonosnak kézbesített közigazgatási határozatban foglaltaknak megfelelően három hónapig nem nyithat ki.

Címlapról ajánljuk
Washingtonba látogat a brit királyi pár – viszik a kormányfőt is, akinek küzdenie kell

Washingtonba látogat a brit királyi pár – viszik a kormányfőt is, akinek küzdenie kell

Az amerikai elnök elleni újabb merényletkísérlet egy időre megakasztani látszott III. Károly angol király és Kamilla királyné hivatalos amerikai látogatását. Végül pótlólagos egyeztetések után úgy döntöttek, hogy a tervezett időben elutazik Washingtonba a királyi pár. Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem docense beszélt a részletekről az InfoRádióban.

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

A választási vereség utáni második héten látványosan felgyorsultak a politikai folyamatok, elsősorban a hatalomból távozó kormánypártok oldalán, a Fidesz–KDNP térfelén. Magyar Péter leendő miniszterelnök folyamatosan ismerteti az új kabinet minisztereinek névsorát, a hét elejére ígérte többek között a belügyi és az igazságügyi tárcák leendő vezetőinek bemutatását. Eközben egyre több hír érkezik arról, hogy vagyonkimentésekbe kezdtek politikai és üzleti érdekkörök. Az új kormány már aktívan tárgyal az uniós források hazahozataláról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×