Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.85
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
flashers of a police car
Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Valami félremehetett az NBC-s műsorvezető anyjának elrablása kapcsán

Néhány óra után elengedték azt a férfit, akit kedden vettek őrizetbe az arizonai Tucson közelében egy közúti igazoltatásnál a Savannah Guthrie televíziós műsorvezető édesanyjának feltételezett elrablása ügyében folyó nyomozással kapcsolatban – számolt be róla a BBC News szerdán.

A 84 éves Nancy Guthrie nyolc nappal ezelőtt tűnt el otthonából, azóta a kedden történt az első letartóztatás az ügyben.

A Pima megyei seriff hivatalának közlése szerint Tucsontól délre, egy közúti ellenőrzés során vettek őrizetbe és hallgattak ki egy embert. A rendőrség a BBC News híradása szerint átkutatta a férfi Tucson közelében, Rio Ricóban lévő lakását is, majd elengedték. Szabadon bocsátása után a futárként dolgozó Carlos nevű férfi a lakása előtt a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem tudta kicsoda Nancy Guthrie, és nem volt tudomása az eltűnéséről, mert nem hallgatta a híreket.

„Remélem, elfogják az elkövetőt, mert nem én vagyok az”

– jelentette ki az X-en a CBS riportere által közzétett videón.

Az áldozatot utoljára január 31-én este látták, amikor családja egy közös vacsora után hazavitte. Hozzátartozói másnap jelentették az eltűnését.

Néhány órával a futár őrizetbe vétele előtt az FBI és a seriff hivatala közzétett egy videofelvételt, amelyet Nancy Guthrie bejárati ajtajánál egy otthoni kamera rögzített. A felvételen, amelyet szakembereknek sikerült helyreállítani, símaszkot, kesztyűt és hátizsákot viselő férfi látható, akinek az övében egy pisztolytáska van.

A férfi február 1-jén kora hajnalban közelítette meg a házat. A videón látható, hogy a gyanúsított lehajtott fejjel közelít, és meg akarja rongálni a kamerát. A felvétel hajnali 2 óra körül szakadt meg Chris Nanos seriff közlése szerint, Guthrie szívritmus-szabályozója pedig mintegy fél órával később vesztette el a kapcsolatot a telefonjával, ami arra utal, hogy az idős nőt ekkor hurcolták el a házból. A tornácon talált vérnyomokról a DNS-vizsgálat alapján már a múlt héten kiderült, hogy Guthrie-tól származnak.

Nancy Guthrie eltűnése óta legalább két váltságdíj-követelés is eljutott a médiához, de ezek nem szóltak arról, hogy vajon a törékeny egészségi állapotú, idős asszony életben van-e.

Az emberrablási ügy nagy médianyilvánosság előtt zajlik, Savannah Guthrie, az NBC műsorvezetője és testvérei a közösségi médiában többször is felhívással fordultak a feltételezett elkövetőkhöz. A család közölte, hogy hajlandóak váltságdíjat fizetni.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Donald Trump elnök is követi a nyomozás fejleményeit.

„Az elnök arra biztat minden amerikait országszerte, akinek bármilyen információja van a gyanúsítottról, hogy hívja az FBI-t, amely segíti a helyszíni nyomozást vezető állami és helyi hatóságokat” – fűzte hozzá Leavitt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×