Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Vonzó Magyarország a szlovák cégek számára

A Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb felmérése szerint a jelenlegi és korábbi szlovák kormányok gazdaságpolitikája miatt jelentősen romlott Szlovákia megítélése a vállalkozók körében. Emiatt csak tavaly közel 2400 cég hagyta el az országot. A többségük Magyarországon és Csehországban jegyeztette be magát.

A jobb vállalkozói környezet, az átlátható jogi környezet, alacsonyabb adók, kiszámítható jogorvoslat, alacsonyabb korrupció, kisebb bérköltségek – ezek lehettek a fő indokai annak a majdnem 2400 vállalatnak, melyek úgy döntöttek, hogy székhelyüket elköltöztetik Szlovákiából, és más országban jegyzik be társaságukat.

„Tavaly 2389 társaság hagyta el Szlovákiát, hogy egy másik országban jegyeztesse be magát. A legtöbben a szomszédos országokat választották. A legvonzóbbnak tavaly Magyarország számított, ahová 622 szlovákiai cég telepedett át. A sorban Csehország és Bulgária következik, 514 és 129 céggel, sokan választották azonban Lengyelországot és Romániát is” – nyilatkozta Petra Štěpánová, a Bisnode elemzője.

Magyarország és Csehország már évek óta a vállalatukat kiköltöztetők célországa.

Egyrészt a földrajzi közelségük miatt, Magyarország esetében pedig sokat számít a tavalyi adócsökkentés. Magyarországon jelenleg csupán 9 százalékos a társasági adó, míg Szlovákiában ennek mértéke 21 százalék. Csehország esetében pedig sokat nyom a latban, hogy nincsenek nyelvi akadályok. A Bisnode elemzője szerint Lengyelország és Románia vonzereje az alacsonyabb bérköltségekben rejlik.

Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter elismerte, hogy a vállalkozói környezet keményebb és határozottabb megerősítésére van szükség, amennyiben a nemzetközi értékelések során látható javulást akar elérni Szlovákia. A tárcavezető tájékoztatta a kormánytagokat, hogy nemzetközi összehasonlításban tavaly az ország enyhe visszaesést produkált a Doing Business által vezetett listán, melyen a 33. helyről a 39. helyre csúszott vissza. A Világgazdasági Fórum versenyképességi felmérésében viszont a 65. helyről feltornázta magát az 59. helyre. Peter Žiga hozzátette, hogy a gazdasági minisztérium jelenleg egy újabb, 25 intézkedést magába foglaló antibürokratikus csomag előkészítésén dolgozik, hogy megállítsa a szlovákiai vállalatok külföldre vándorlását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×