Infostart.hu
eur:
361.68
usd:
315.41
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Bizonytalan a szlovákiai önkormányzati választás végkimenetele

Szlovákiában tegnap reggeltől 48 órás kampánycsend lépett életbe a szombati önkormányzati választás előtt. A szakemberek erősen kétségbe vonják a moratórium értelmét.

Az érvényes rendelkezések szerint az önkormányzati választások kezdete előtt 48 órával tilos a tömegtájékoztató eszközökben, a televízióban és a rádióban, a körzeti és a helyi választási bizottságok székhelyének közelében az egyes politikai pártok és jelöltek mellett vagy ellen szóló információkról szöveget, képet, hangot, filmet közzétenni.

Ezt a csaknem 20 éve érvényes törvényt sokan bírálják, értelmetlennek tartják a moratóriumot, mondván, hogy a legtöbb helyen azt nem tartják be, a megsértését pedig szinte lehetetlen büntetni.

Már készülőben van az új törvény, mely a parlamenti választásokhoz hasonlóan eltörölné a kampánycsendet.

Szakemberek szerint a mostani önkormányzati választás kampánya a négy évvel ezelőttihez képest sokkal intenzívebb volt, feltehetően azért is, mert a voksolás kimenetele több városban sokkal bizonytalanabb, mint 2006-ban volt. Az előrejelzések szerint a választási részvétel várhatóan elmarad a júniusi parlamenti választások közel 59 százalékos eredményétől, viszont néhány régióban magasabb lehet, mint négy éve.

2006-ban a szavazásra jogosultak csaknem 48 százaléka adta le voksát -ami 1990 óta a legkisebb részvétel volt az önkormányzati választásokon. A Focus közvélemény-kutató intézet október végi felmérése alapján 50 százalék körüli részvétel várható, kérdés, hogy ezen mennyit változtatott az utóbbi hetekben egyre intenzívebbé váló kampány.

Várhatóan a falvakban lesz magasabb a részvétel, ahol az arány elérheti a 60 százalékot is, míg a nagyvárosokban 30 százalék körüli eredmény sem zárható ki.

Általában a független jelöltek és a legnagyobb ellenzéki párt, a Smer jelöltjeinek sikere várható, de a két legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán nagyon szoros eredményre lehet számítani a jobb- és a baloldali pártok között.

A fővárosban a főpolgármesteri poszt egyik legesélyesebb várományosa a Magyarországon is jól ismert volt színésznő, Magda Vásáryová, akit az összes jobboldali párt támogat. A szombati választás reggel 7 órakor kezdődik és este 8-óráig, tehát a parlamenti választásokhoz képest két órával rövidebb ideig tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×