Infostart.hu
eur:
361.36
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megnyílt az út a kormányátalakítás előtt

A francia államfő kedden aláírta a nyugdíjreformról szóló jogszabályt, melyre néhány napja az Alkotmánytanács is rábólintott. A szakszervezetek újabb tiltakozást szerveznek, a nyugdíjtörvény elfogadásával ugyanakkor megnyílt az út a mindenki által hetek óta várt kormányátalakításra, melyre a várakozások szerint a jövő hét elején kerül sor.

A nyugdíjreform leglényegesebb eleme az, hogy a franciák a jövőben a jelenlegi hatvan helyett 62 éves korban mehetnek nyugdíjba. A módosítást azonban a kormány nem egy, hanem nyolc év alatt hajtja végre, oly módon, hogy 2011. júliusától évi négy hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár. Ami azt jelenti, hogy a törvényben meghatározott 62 éves szint valójában 2018-tól válik esedékessé.

Mindezzel párhuzamosan a teljes összegű nyugdíjra jogosító járulékfizetési kötelezettséget, amely a korábbi döntések értelmében 2012-től 41 évre emelkedik, 2020-ra további fél évvel meghosszabbítják. Az is a lényeges változások közé tartozik, hogy ezentúl a korábbi 65 helyett 67 éves korig kell dolgozniuk azoknak a munkavállalóknak, akik teljes összegű nyugdíjban akarnak részesülni, de a törvényben meghatározottnál rövidebb ideig fizették a nyugdíjjárulékot.

A nyugdíjreformot mereven ellenző érdekvédők most emelt fejjel, túlságosan nagy veszteségek nélkül próbálnak kihátrálni a helyzetből, és bejelentették, november 23-ára újabb országos szintű tiltakozást szerveznek. Ami elemzők szerint alapvetően a szakszervezeti vezetők becsületének a megmentését, illetve a legradikálisabb tagok megnyugtatását szolgálja, a legutóbbi, november 6-án megtartott akciójukkor ugyanis már világosan látható volt, hogy a tiltakozási akció kifulladóban van.

Ráadásul a közvélemény figyelme egyre inkább a leendő politikai változásokra összpontosul, a nyugdíjtörvény elfogadásával ugyanis megnyílt az út a kormányátalakítás előtt, melyet Nicolas Sarkozy még augusztusban jelentett be, és amelyet immár óriási várakozás előz meg. A legnagyobb találgatás természetesen a leendő miniszterelnök személyét övezi, aki az utóbbi napok fejleményeinek a tükrében nem kizárt, hogy legnagyobb meglepetésre a jelenlegi kormányfő, François Filon lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×