Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus biokémikus és egykori tanára Gallé László a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszékének tanára diákokkal a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatóinak növényismereti óráján a Füvészkert üvegházában 2024. április 17-énFotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Elhunyt a szeretett szegedi tudós

Életének 84. évében, március 17-én elhunyt Gallé László Széchenyi-díjas ökológus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Ökológiai Tanszékének alapítója és professzor emeritusa. A hazai ökológiai kutatás és oktatás meghatározó alakját hosszú betegség után érte a halál.

Gallé László 1942-ben született Szegeden, diplomáját a József Attila Tudományegyetemen szerezte biológia–kémia szakon. Pályafutása során a rovarökológia, azon belül is a hangyaközösségek szerkezetének és dinamikájának nemzetközileg elismert szakértőjévé vált. Kutatásai során nemcsak a hazai élőhelyek, hanem a mediterrán térség ökoszisztémáit is behatóan vizsgálta, jelentősen hozzájárulva a társas rovarok viselkedésének és ökológiai szerepének megértéséhez - írja az index.hu.

Tudományszervezői munkásságának kiemelkedő állomása volt 1990, amikor megalapította az egyetem Ökológiai Tanszékét, amelyet hosszú ideig vezetett. Az intézmény irányítása alatt a magyarországi ökológiai képzés egyik legfontosabb szellemi központjává fejlődött.

Oktatói elhivatottságát jellemzi, hogy generációk nőttek fel a keze alatt;

tanítványai között tisztelhette többek között Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológust is,

akivel az elmúlt években is tartotta a kapcsolatot. Munkásságát a szakma a legmagasabb szinten ismerte el: 2007-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar tudományos életben végzett áldozatos tevékenységéért.

Professor emeritusként nyugdíjazása után is aktív részese maradt a tudományos közéletnek, tanácsaival segítve a fiatal kutatók munkáját. Halálával a magyar biológus társadalom egy olyan tudóst veszített el, akinek hitvallása szerint a természet ismerete és védelme nem csupán szakma, hanem felelősségteljes életforma volt.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×