Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Axiom-4

Most érhet be Kapu Tibor utazásának újabb gyümölcse

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) – közölte az intézmény.

A közlemény szerint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának kutatói Kapu Tibor kutatóűrhajóstól vették át tudományos munkájuk kísérleti anyagait hétfőn a DE Biodrome-ban, a HUNOR-program űrnövénykísérlet és az egyetemi űrpaprika otthonában.

Felidézték, hogy a kar kutatói egy évvel ezelőtt, tavaly március 17-én csomagolták össze a kísérletben részt vevő retek-, búza- és paprikamagokat. A VITAPRIC kutatási anyaga a HUNOR Magyar Űrhajós Program tudományos portfóliójában az Axiom-4 küldetés részeként június 25-én indult el Kapu Tibor kutatóűrhajóssal és társaival együtt a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra.

Az egyetem növénynemesítési, növénytermesztési és biotechnológiai kutatásai sok évvel ezelőtt megalapozták azt a szakmai hátteret, amely lehetővé tette, hogy az egyetem bekapcsolódjon a nemzeti űrprogramba – idézte a közlemény Stündl Lászlót, a kar dékánját, aki reményét fejezte ki, hogy az eredmények hasznosulnak, és újabb kutatási irányokat nyitnak meg a szakemberek előtt.

Kapu Tibor a VITAPRIC-programot a HUNOR Magyar Űrhajós Program egyik legérdekesebb kísérletének nevezte, amely megmutatta, milyen kihívásokkal szembesülnek, amikor a világűrben kell végrehajtani egy kísérletet.

„Olyan környezetben, ahol a magok gravitáció nélkül nem igazán tudják, hogy merre kell nőniük egy olyan csíráztatóban, ahonnan nagyon könnyen ki tudnak esni. Mégis, mi meg tudtuk oldani” – idézték a kutatóűrhajóst, aki kiemelte: „mi voltunk az elsők a világon, akik abban a környezetben tudtunk növényeket termeszteni, ahol mi magunk, űrhajósok is éltünk, és nem egy elzárt, izolált, kontrollált környezetben”.

A közlemény szerint a HUNOR programban részt vevő magok nemesítése és előkezelése 2024-2025 között zajlott a Debreceni Egyetem agrár karának biotechnológiai laboratóriumaiban. Az alkalmazott eljárás felgyorsította a csírázást, növelte a csíranövények vitalitását, valamint javította a fitokémiai összetételt, ezáltal magasabb tápértéket eredményezve.

A nemzetközi űrállomáson kifejlődött növényeket három lépésben „takarították be”, elsőként a retek mikrozöldet, majd a búzafüvet és végül a paprika mikrozöldet. A mintákat mínusz 80 Celsius-fokos mélyhűtőbe helyezték, és ott tárolták január 15-ig, amikor is a betegség miatt félbeszakadt Crew-11 misszió legénységét szállító hordozóval tértek vissza a Földre – írták.

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes, a VITAPRIC-program vezetője szerint a mintákat összehasonlítják a Biodrome-ban hasonló körülmények között – fény, hőmérséklet, szén-dioxid és páratartalom mellett - nevelt kontrollnövényekkel. A vizsgálatok kiterjednek a növények mikrobiom-elemzésére, azaz azt is megvizsgálják, hogy az űrállomáson fejlődött VITAPRIC mikrozöldek emberi fogyasztásra alkalmasak-e, továbbá a növények biokémiai és ásványi anyag összetétele hogyan változott meg, különös tekintettel a magvak szelénnel történt előkezelésének hatására a mikrogravitációs környezetben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×