Az Éghajlatváltozás Nemzeti Labor kutatása alapján az árvaszúnyogok segítenek megérteni, hogy miként védhetjük meg a Balatont. Az ELTE TTK Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoportjának munkatársai legújabb tanulmányukban annak jártak utána, milyen volt korábban a Balaton természetes állapota, mikor változott meg, illetve arra a kérdésre keresték a választ, hogy helyreállítható-e a természetközeli állapot?

A Magyari Enikő által vezetett Éghajlatváltozás Nemzeti Laborhoz, valamint az Élvonal pályázathoz köthető kutatócsoport a Science of the Total Environment folyóirat júliusi számában megjelent cikkében a Balaton utolsó ötszáz évét vizsgálta, a török időszak végétől napjainkig elemezte a tavi makrogerinctelen élővilág változását. Céljuk a tó természetes, emberi hatást megelőző faunájának rekonstrukciója volt a Szemesi-medencében. A kutatók kiemelten vizsgálták az árvaszúnyogokat, melyek parányi, vízben élő lárváinak átalakulása jól szemlélteti a környezet változását. Megfigyeléseik alapján egy fauna összetétele a következők miatt alakulhat át:

• ha megváltozik az aljzat szemcseösszetétele,
• ha hirtelen kevesebb oxigén érhető el az életterükben,
• ha sok szerves törmelék kerül a tó fenékre,
• ha a halállomány hirtelen megnő, és kifalja a lassan mozgó, törmelékevő fajokat.

Magyari Enikő az InfoRádióban elmondta: az árvaszúnyogok gazdag rovarcsaládhoz tartoznak, és az egyes fajok nagyon érzékenyen reagálnak a természet átalakulására, legyen szó a tápanyagszint vagy éppen az oxigéntartalom megváltozásáról. A lárváikat megvizsgálva pedig következtetéseket lehet levonni arról, hogy milyen volt a környezet a múltban. Jelen esetben a Balaton élővilága került a középpontba.

Az egyetemi tanár hozzátette: az évszázadok alatt a Balaton vízszintje folyamatosan csökkent az egyre fokozódó tájhasználat, valamint a tó nagyarányú beépítési és szabadidős hasznosítása miatt. Mint az a kutatásukból kiderült,

a Balaton környéki árvaszúnyog-fauna összetétele az 1920-as és az 1940-es évek között drasztikusan megváltozott.

Ezek a változások egybeestek a tó körüli erdőirtásokkal, a fokozódó parti erózióval és a tó vízszintszabályozásának megindulásával, mellyel szűk határok közé terelték a vízszint változásait. Magyari Enikő kiemelte, hogy abban az időszakban hirtelen nagy mennyiségű tápanyagot juttattak a Balatonba.

A természet átalakulásához adaptálódott a fauna, mivel az üledékfelszín jóval homokosabb volt akkoriban, illetve a part menti nádas kiterjedése is befolyásolta a rovarok életkörülményeit. Az Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoport vezetője külön megemlítette az úgynevezett Stempellina fajokat, amelyek a korábbi időkben nagyon elterjedtek a Szemesi-medencében, illetve a környék más medencéiben is jelen voltak, de a környezeti változások hatására idővel eltűntek. Az átmeneti időszakban egy eutrofizációra utaló faj, a balatoni árvaszúnyog vált dominánssá a térségben.

Az árvaszúnyog-fauna az 1940-es évektől jelentősen meggyérült a Balatonnál, aminek a kutatás alapján a nagyarányú haltelepítés volt az oka.

A tanulmány azt is vizsgálta, hogy reális lehet-e a természetközeli állapot visszaállítása. Magyari Enikő szerint további kutatásokra és részletes elemzésekre lesz szükség, hogy ebben a kérdésben konkrétumokról lehessen beszélni. Úgy véli, utána kell járniuk, hogy melyek voltak azok a faktorok, amelyek például a Stempellinák eltűnését eredményezték. Mint fogalmazott, egy olyan fajról van szó, amely magas oxigénellátottságú környezetben élt, elsősorban a meleg és tiszta vizeket kedvelte, de kötődött a homokos aljzathoz is.

A Balaton egyes részeire mind a mai napig jellemzők ezek a körülmények, adottságok, még sincs jelen ez a faj.

A kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy a halfauna észszerű csökkentésével elő lehetne segíteni a korábbi állapotok visszaállítását. Magyari Enikő elmondta: a túltelepített és túltartott halállomány miatt a foszfor eltávolításában jelentős szerepet játszó árvaszúnyogok nem tudják elvégezni ezt az ökoszisztéma szempontjából is nagyon fontos feladatukat. A halpopuláció megfelelő keretek közötti gyérítésével az árvaszúnyog-fauna „nagyobb méreteket tudna ölteni”, aminek egyik pozitív hozadéka lenne, hogy csökkenne a tó szervesanyag-terhelése. Az árvaszúnyogok ugyanis a víz alján leülepedő, szerves törmelékekkel táplálkoznak, amelyek távoznak a tóból akkor, amikor a felnőtt egyedek kirepülnek.

Az egyetemi tanár megjegyezte: nemcsak a halállomány, hanem az emberek jelenléte, illetve a partvonal beépítése is közrejátszott a fauna átalakulásában. Emlékeztetett, hogy az 1920-as évektől kezdődően erőteljesen szabályozzák a Balaton vízszintjét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megpróbálnak minél magasabb nyári vízszintet elérni, amivel azonban megszűnt a természetes fluktuáció. Magyari Enikő szerint egyértelműen pozitív fejlemény, hogy a Balatonba manapság már nem jut be tisztított szennyvíz, aminek köszönhetően jelentősen javult a vízminőség.

A mesterségesen magasan tartott vízszint egyik legfőbb negatív hatása az algavirágzás mértékének növekedése.

Ha a tó vízszintje magas, és csendes az idő, nincsenek nagy szelek, akkor oxigénhiányos állapot is kialakulhat, aminek következtében elterjed a vízben a foszfor, ami az algák egyik fő tápanyaga. Ez a folyamat serkenti az algavirágzást, amire pedig az adott tó egész élővilága reagál. „Az oxigénhiányos állapot jelentősen befolyásolja, hogy milyen árvaszúnyogok tudnak megélni az adott környezetben. Egy nagyon bonyolult rendszerről van szó, aminek a kialakulásában az embernek is van felelőssége és szerepe, de nemcsak negatív, hanem pozitív szemszögből is” – magyarázta a kutató.

A kutatás alapján 1740 és 1900 közé tehető az az időszak, amikor stabil közösség jellemezte a Balatont, és akkor még nem volt érzékelhető az emberek beavatkozása a természetbe. A kutatók a helyreállításhoz irányadó tavi referenciaállapotot erre az időszakra teszik, akkor ugyanis már a török korra jellemző magas nyári vízszintek utáni időszak volt, amikor a tó vízjárása megegyezett a jelenlegivel.