A Voyager–1 és a Voyager–2 szondák az emberiség által legtávolabb küldött és még mindig működő eszközök, mindkettő 1977-ben indult útnak.
Mint Kiss László csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA csillagászprofesszora az InfoRádióban elmondta, a Voyager–1 jutott messzebb, mivel nagyobb sebességgel távolodik a Földtől.
„Mind a kettő elindult a Jupiterhez, aztán a Szaturnuszhoz, aztán a Voyager–1 elindult a saját útján, kifelé a Naprendszerből. A Voyager–2 pedig úgy használta ki a Jupiter és a Szaturnusz gravitációs terét, hogy egy olyan pályára állt, amely később, 1986-ban elvezette az Uránuszhoz, 1989-ben pedig a Neptunuszhoz, amely bolygó végül kilökte a Naprendszerből” – ismertette Kiss László.
A Voyager–1 ezekben a napokban tehát eléri az 1 fénynap távolságot, ami azt jelenti, hogy ha rádióhullámokon üzennénk neki, hogy „szia, Voyager–1, hogy vagy”, akkor egy napig utazik oda a kérdés, ő válaszol, hogy „szia, Föld, jól vagyok”, és még egy nap, mire a Földre visszaér a jel, vagyis két nap odavissza az üzenet útideje. De ez, mint Kiss László mondta, játék a számokkal, de a Naprendszer méretét, illetve a csillagközi tér szakadék jellegű hatalmas ürességét nagyon jól jellemzi, hogy egy fénynap, azaz a fény által egy nap alatt megtett út a legközelebbi legközelebbi csillag távolságával összevetve mennyire picike.
„A proxima centauri a legközelebbi csillag a Nap után, 4,25 fényévre van tőlünk, ez 1600 fénynapot jelent, ami úgy fordítható a Voyager–1 esetében, hogy
az emberiség 80 ezer év alatt jutna el a legközelebbi csillaghoz
az eszköz segítségével” – rögzítette.
Vagyis: még csak „kapirgáljuk” a csillagközi teret a két szondával, noha öröm, hogy működik mind a kettő a Naprendszer egy fényéven lévő határain kívül is.
Hogy mit mér és milyen tudományos adatokat küld vissza a két öregedő NASA-szonda, arról Kiss László azt mondta, a fedélzeten csak analóg számítógépek működnek, rendkívül egyszerű mérőműszerek rögzítenek adatok „huszonmilliárd” kilométerre a Naptól, csoda, hogy egyáltalán bármit képesek végezni; radioaktív bomlású energiatermelők adják az áramot, részecskedetektorok, sugárzásmérők próbálják érzékelni, hogy milyen típusú részecskék felhőjében, ritka plazmájában úszik a két szonda.
Amikor véget ér a munkájuk, a tudományos élet Kiss László szerint „nyilvánvalóan sírni fog”.
„Nemrégiben volt egy beszélgetés a The New York Timesban azzal a mérnökkel, aki mindmáig bejár a NASA egyik központjába, és már tisztes kort megért, ő úgymond még érti azt a programozási nyelvet, amely a Voyager szondák fedélzetén működik, és ott, azt a szoftvert le tudja kezelni távirányítással. Voltak időszakok, amikor az egyik szonda elvétette a Földdel való kapcsolatot, de szerencsére annak idején nagyon ügyes emberek találták ki a fedélzeti szoftvert, mert emlékeim szerint negyedévente megkeresi a műszer a Föld irányát” – mutatott rá.
Nyugdíjas szondák
Szerinte a szondák rég betöltötték már a szerepüket. A Voyager–1-nek a Szaturnusz-közelítés után volt még egy nagy dobása, az úgynevezett halványkék pötty; amikor 6 milliárd kilométerre járt a Voyager–1 szonda a Naptól, visszanézett a Naprendszerre, és elkészített egy olyan mozaikképet, amelyen a Naprendszer bolygói között a Föld egy halványkék pöttyként szerepelt, ez megmutatta, mennyire kis védtelen valami a Föld, amelyen mi élünk.
A szondák „halála” után szerinte lesznek még messzire eljutó eszközök, ilyen lehet a New Horizons szonda, amelyet a Plútóhoz küldtek az amerikaiak, 2006-ban indult, 2015-ben repült el a Plútó mellett – amely Kiss László elbeszélése szerint időközben „elvesztette bolygó jellegét”, hiszen a csillagászok megszavazták ezt, és így törpebolygóvá vált, amit az amerikaiak mindmáig nem igazán fogadnak el.
„Ő jár most olyan távolságban, hogy felveszi a versenyt előbb-utóbb a Voyagerekkel, és modernebb műszerek vannak a fedélzetén” – mutatott rá a csillagász.
Mindent összevetve a Voyagerek megvalósulását történelmi tettnek minősítette, amelyeknek minél jobban ki kell tolni a működési idejét és a megtett távolságát.
Él egy iparági pletyka egyébként a Voyagerekről: van rajtuk egy aranylemez, amelyen az emberiség bemutatkozása olvasható arra az esetre, ha valaki a világűrben egyszer megtalálja. Ezt kommentálva tisztázta, van ilyen üzenet egy valamikori megtalálónak.
„Ha őszinték akarunk lenni, az az emberiség fogja történelmi relikviaként kezelni, amely birtokol majd sokkal gyorsabb űreszközöket, amelyekkel utol lehet érni a Voyagereket. Annak az esélye, hogy idegen lények találkozzanak velük, »0, vessző, kétszáz darab 0 és azután 2« százalék, tehát rendkívül picike, és aztán tudja is értelmezni, hogy a lemezen lévő karcok valamit üzennek. Ebben nehéz hinni, mindenesetre gesztusként szép volt.”
A cikk Pintér Dániel interjúja alapján készült.






