Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Rákbetegeken segíthet a magyar kutatók világra szóló fejlesztése

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikeréről a tekintélyes Nature tudományos lap számolt be - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

A nemzetközi szerzőgárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak, akik együttműködnek az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetével és több hazai egyetemmel is.

Az új szer az úgynevezett programozott sejthalál, vagyis az apoptózis folyamatát serkenti, azt az állatokban és az emberi szervezetben is folyamatosan zajló, természetes folyamatot, amely a sérült, fertőzött vagy daganatos sejtek "öngyilkosságát" teszi lehetővé - írta a közlemény.

A Servier gyógyszerjelölt molekulája több olyan előnyös tulajdonsággal is bír, amilyennel a korábbi, hasonló hatású szerek nem. Ez megkönnyítheti a folyamatot, hogy gyógyszer váljon belőle.

A gyógyszerjelölt molekulával nagyon jó eredményeket értek el leukémiás, limfómás és egyéb daganatos sejttenyészeteken, ezeket az állatkísérletek során is meg tudták ismételni.

Blaskó Gábor akadémikus és Kotschy András, a Servier főigazgatója szerint az emberi (klinikai) próbák még az idén elindulhatnak.

Az új vegyület és a róla hírt adó Nature-cikk több más vonatkozásban is egyedülálló - olvasható az MTA honlapján. Egyrészt ritkaságnak számít, hogy e nagy tekintélyű folyóirat ipari gyógyszerkutatási eredményeknek adjon helyt hasábjain. Másrészt nem szokványos, hogy a nemzetközileg színes - brit, francia és ausztrál kutatócsoportok tagjait is felvonultató - szerzőgárda élén magyar tudósok szerepelnek, ráadásul egy olyan intézet, a Servier képviseletében, amelyről viszonylag keveset tud a közvélemény.

Blaskó Gábor akadémikus, az intézet alapító főigazgatója az MTA honlapján olvasható interjúban elmondta, a kutatóintézetben elsősorban szerves szintetikus kémiai gyógyszerkutatói munkát végeznek. Az onkológiai és egyes metabolikus betegségek, többek között a 2-es típusú diabétesz gyógyszereinek kutatása képezi a két főbb terápiás területet, melyen az intézet új gyógyszerjelölt molekulák kutatását és előállítását végzi - áll az MTA közleményében.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×