Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.06
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Megdöbbentő felfedezés! Erre emlékeznek a babák

Emlékeznek a babák az első hónapokban hallott nyelvre - állapította meg egy új kutatás.

Aki nagyon korán költözik más országba, elfelejti ugyan az első nyelvet, amit hallott, mégis megmarad belőle valami a kutatást végző dél-koreai tudósok szerint.

Hollandul beszélő felnőttek, akiket kisgyerekként Dél-Koreából fogadtak örökbe, meglepően jó kiejtéssel tanulták újra a születési nyelvet - mondta el a BBC-nek Csijoun Csoj, a szöuli Hanjang Egyetem tudósa, aki a kutatást vezette.

Az ő munkájuk az első, amely kimutatta, hogy az örökbe fogadott gyerekek születési nyelvi tapasztalatai évtizedekkel később előnyt jelentenek a hajdani nyelv megtanulásában, még ha úgy vélik is, hogy nem emlékeznek semmire.

"Az eredmények azt mutatják, hogy a nyelvi tudás alapjai az élet első hónapjaiban jönnek létre és újraélednek a későbbi tanuláskor" - mondta a kutató.

A tanulmány során Dél-Koreából örökbe fogadott, 30 év körüli, hollandul beszélő embereket kértek arra, hogy egy rövid tanfolyam után ejtsenek ki koreai mássalhangzókat. Ezek közül sok különbözik a holland nyelvben használt mássalhangzóktól.

A résztvevők kiejtését összehasonlították olyan felnőttekével, akik gyerekkorukban nem találkoztak a koreai nyelvvel, ezután anyanyelvi beszélők értékelték a teljesítményüket.

A tanfolyam előtt a két csoport egyformán teljesített, utána azonban az örökbe fogadottak kiejtése várakozáson felül jobb volt a másik csoporténál. Nem volt különbség azok között, akiket hathónapos koruk előtt, valamint akiket 17 hónapos koruk után fogadtak örökbe, vagyis nem számított, tudtak-e már beszélni valamennyire, amikor új nyelvi környezetbe kerültek.

A kutató szerint eredményeik a szülőknek szóló üzenetet is hordoznak. "Ne felejtsük el, hogy a nyelvtanulás az élet igen korai szakaszában kezdődik, az alapok az élet első hónapjaiban keletkeznek, ahogy kutatásunk is mutatja. Beszéljenek annyit a babákhoz, amennyit csak lehet, mert ők magukba szívják és elraktározzák, ami hallanak" - magyarázta.

A tanulmány a Royal Society Open Science című tudományos lapban jelent meg.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×