Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
325.79
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Kétezer éves tojást találtak Kínában

Kínai régészek egy több mint 2 ezer éves tojásra leltek a délnyugati Kujcsou tartományban - számolt be a felfedezésről helyi források alapján a Hszinhua hírügynökség.

A ritka kincsre egy a 2009-ben felfedezett, úgynevezett Huangcsinvan romokhoz tartozó, Han-dinasztia (i.e. 202- i.sz. 220) korabeli sírban bukkantak a tartományi kutatók. Kujcsouban még nem találtak ősi temetkezési helyeken tojást.

"Próbáltuk a felületét megtisztítani a sártól, de amint az ecsettel hozzáértünk, már be is tört a héja" - mesélte Csang Kaj-ko, a régészcsoport vezetője. Mint mondta, a tojás belseje is földdel volt tele, de alakja és mérete alapján azt gyanítják, hogy tyúktól származhat.

A felfedezéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy míg a korábbi, Sang-, vagy Csou-dinasztiák idején az emberek előszeretettel temetkeztek finoman kidolgozott bronztárgyakkal, addig a Han korszakban már szívesebben helyeztek a sírokba a hétköznapi szükségletekkel kapcsolatos tárgyakat vagy élelmet.

Csang kifejtette, több időre van még szükségük ahhoz, hogy pontosan megállapítsák, milyen tojásról is van szó, illetve miért maradt épen ilyen hosszú ideig a törékeny és könnyen megsemmisülő tojáshéj.

Mint kiderült, a szóban forgó sír feltárása még nem fejeződött be, s a tojás is még az eredeti helyén van. Környezetét megerősítették, hogy az állagában ne okozzanak nagyobb kárt.

A Huangcsinvan romok a legnagyobb Han-kori régészeti lelőhelynek számítanak a Csesuj folyó medencéjében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×