Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Szájról olvasásban is jobbak a számítógépek

A szoftverek és a számítógépek processzorteljesítményének fejlődésével egyre több, kizárólag emberi tulajdonságnak tartott területen veszik át a gépek a vezető szerepet.

A számítógépes szájrólolvasó-program az emberi beszédet 80 százalékos pontossággal képes felismerni, miközben az embereknek ez csak 32 százalékos pontossággal sikerül.

A szoftver fejlesztői is meglepődtek, hogy milyen nagy szükség van e nehezen elsajátítható készségre, ugyanis a 60 év felettiek 55 százaléka valamilyen szintű halláskárosodással él, és a szájról olvasás jelenti az egyetlen lehetőséget arra, hogy jobban megértsék a hozzájuk beszélőket - olvasható a Yahoo hírportálon.

A számítógépes szájról olvasás pontosságának fejlődésével a hallássérültek képzése is egyszerűsödik. A korábbi iskolai tantárgyként, kizárólag illusztrált könyvekből megszerezhető tudás az új technikáknak köszönhetően jelentősen felgyorsul. Ráadásul a "trükkös" egy szótagból álló szavak felismerését is megkönnyíti.

Az eddigi eredmények szerint már néhány órás videóval egybekötött tanulással komoly eredmények érhetők el, és a számítógépes program állítólag már azt is felismeri, ha a beszélő nem mond igazat.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×