Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
331.69
bux:
120230.04
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Többmilliárdos ügyben lépett a teniszszövetség

Újabb büntetőfeljelentést tett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) a múltbéli visszás ügyek feltárása jegyében.

Az MTSZ újabb lépést tett a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további közreműködők ügyében.

A szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből

az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen hétmilliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között

- írták.

"Az elmúlt időszak sorozatos vizsgálatai alapján az MTSZ elnökségének álláspontja szerint az említett gazdasági társaságok ügyeivel kapcsolatban felmerült a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja, mivel megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya. Ráadásul a cégek a megrendeléseiket közbeszerzési eljárások lefolytatása és elnökségi jóváhagyás nélkül nyerték el. Sajnálatos, hogy miután az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. előzetes egyeztetés nélkül végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, amelyek következtében több mint 650 millió forint értékben inkasszó került az MTSZ bankszámláira, ezzel veszélybe sodorva a sportolóknak, egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését, és az MTSZ napi működését. A végrehajtó mindeddig több mint 526 millió forintot utalt ki az érintett gazdasági társaságoknak" - olvasható az MTSZ állásfoglalásában.

Március végén a teniszszövetség több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt.

Lázár János, az MTSZ tavaly megválasztott elnöke márciusban úgy vélekedett, hogy május végére fejeződhet be a szövetség pénzügyi konszolidációja. A szervezet 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett - mint mondta - óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×