eur:
393.67
usd:
369.43
bux:
65712.39
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Lionel Messinek, a Barcelona játékosának (j) gratulál csapattársa, Luis Suárez, miután gólt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, az F csoportban játszott Barcelona - Borussia Dortmund mérkőzésen Barcelonában 2019. november 27-én.
Nyitókép: MTI/AP/Joan Monfort

Messi szerint még jól is jöhet nekik a hosszú szünet

Lionel Messi két barcelonai sportlapnak nyilatkozott az újrakezdésről, s a szezon hátralévő részéhez fűződő reményeiről.

Lionel Messi a koronavírus-járvány miatti leállást nehezen viselte, s most már várja, hogy a futball visszatérjen a (viszonylag) rendes kerékvágásba. A Barcelona csapatkapitánya a leállás alatt a kertjében edzett, ennek is köszönhetően érzi, hogy „fizikailag nagyon jól van”, ahogyan elmondta két barcelonai sportnapilapnak, a Sportnak és az El Mundo Deportivónak nyilatkozva. „Otthon edzettem, és azt hiszem, ez segített nekem formában maradni.”

Utalt arra, hogy a leállást lelkileg nehéz volt megemészteni, de kárpótlást jelentett, hogy a gyerekeivel és a feleségével, Antonelával sok időt tölthetett.

Érdekes véleményt fogalmazott meg arról, hogy szerinte a hosszú kényszerszünet akár pozitív hatással is lehet. A labdarúgás leállása, Messi szerint, pozitív lehet.

„A közös edzések jelentik az első lépést, de óvatosnak kell lennünk, minden előírást be kell tartanunk.

Ez az út vezet ahhoz, hogy aztán mérkőzéseket is játszhassunk, zárt kapuk mögött. Nagyon várom már, hogy folytatódjon a bajnokság, de azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű szurkolók nélkül, edzőtáborokban, a család nélkül” – mondta.

Beszélt az átigazolásokról is: „Akadnak ennek felelősei a klubnál, aqz ő dolguk meghatározni, mi a legjobb az egyesület számára. Nyilvánvaló, hogy a mostani helyzetben csökken majd a költekezés, kevesebb lesz az átigazolás, csak olyanokat fog megszerezni a klub, akikről biztosan tudja, hogy a legmegfelelőbbek lesznek a számunkra.”

Az egyik név, amelyet sokat emlegetnek, Lautaro Martínezé. Messi nem tudja, hol tartanak a tárgyalások, azokba nem folyik bele, de megismételte, hogy nagyon jó véleménnyel van honfitársáról, aki egyelőre a milánói Internazionale játékosa. „Azt hiszem, már említettem, hogy Lautaro lenyűgöző csatár, nagyon erős, sokoldalú, jól cselez, gólerős, jól tartja meg a labdát. Meglátjuk, mi lesz majd vele, illetve a többiekkel, akiket emlegetnek.”

Az év elején Messi kijelentette, hogy Barcelona nem nyeri meg a Bajnokok Ligáját. A véleményt a Barça edzője, Quique Setién nem osztotta.

„Soha nem kételkedtem a csapatunkban, és nem kétséges, hogy mindent meg lehet nyerni azokból a sorozatokból, amelyekben még versenyben vagyunk, tehát a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját. De fenntartom: nem úgy, ahogyan korábban játszottunk.”

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 15:50
×
×
×
×