Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
331.95
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Paralimpia: túlteljesítették a várakozást a magyar versenyzők

A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke előzetesen tíz éremmel kalkulált, s azt mondta, szeretné ha lenne köztük legalább egy arany is.

"Továbbra is azt mondom, hogy tíz érem a realitás, ennyi a valós erőnk, de a magyar sport és a magyar sportolók erejét mutatja, hogy túl tudunk lépni a realitásokon. Majdnem kétszer annyi dobogós helyünk lett, mint amit megcéloztunk. - kezdte értékelését az MTI-nek Szabó László, aki tavaly július óta vezeti az MPB-t, azaz ez volt az első paralimpiája elnökként. - Titkon reménykedtem abban, hogy a négy évvel ezelőtti, londoni éremszámot elérjük, az ugye 14 volt, ezt sikerült túlszárnyalni, ami óriási dolog. Ráadásul ez egy tengerentúli paralimpia volt, és a hagyományok azt mutatják, hogy ilyen körülmények között rosszabbul teljesítünk. Most erre is rácáfoltunk, bizonyítottuk, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie."

Szabó László kiemelte: hat sportágban szereztek érmet, ez is jobb teljesítmény, mint Londonban, és sikerült a dobogón végezniük most debütáló sportágban is, parakajakban - Suba Róbert ezüstérmét sporttörténelminek nevezte.

"És fontos volt az aranyérem is. Nem vagyok egy éremszín-fetisiszta, de a magyar társadalom és a magyar néplélek úgy van összerakva, hogy az aranyérem fontos. És valóban fontos, mert +meghúzza+ az egész szereplést, és annak a megítélését. Úgyhogy Tóth Tamáson most óriási felelősség van, ő az aranyérmesünk, ő áll a mostani siker csúcsán, de nagyszerű fiatalember, nagyszerű sportoló, úgyhogy el fogja bírni ezt a felelősséget" - fogalmazott az elnök.

A magyarok közül két - megfogalmazása szerint szimbolikus - szereplőt emelt ki Szabó László: az úszó Konkoly Zsófiát és Vereczkei Zsoltot. Mindketten bronzéremmel távozhatnak Rio de Janeiróból.

"Konkoly Zsófi 14 évesen állhatott fel a dobogóra, elképesztő magabiztossággal és tudatossággal csinálta végig ezt a versenyt, és a teljesítménye azt mutatja, hogy óriási tartalékok vannak a magyar parasportban. Természetesen a többi érmessel együtt nagyon büszkék vagyunk rá. - mondta. - Vereczkei Zsolt hetedik paralimpiáján a hetedik érmét szerezte. Az első hármon aranyat, azóta mindig bronzot. Magyar ember korábban soha nem nyert hét olimpián vagy paralimpián érmet. Vereczkei Zsolt 2016. szeptember 16-án legendává vált, a magyar sport legendájává, aki példaképe lehet minden fogyatékkal élő és minden ép magyarnak."

Az MPB elnöke a körülményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: bár korábban nem járt még olimpián vagy paralimpián, látott már néhány dolgot a világban, különböző területeken nagy rendezvényeket, sőt, ő is szervezett ilyeneket, úgyhogy van némi tapasztalata.

"Nem akarom elkiabálni, mert néhány óra még hátravan a paralimpiából, de minden előzetes félelmünk alaptalannak bizonyult. A brazilok és a rióiak, a szervezők nagyon büszkék lehetnek arra, ami itt zajlott, a magyar paralimpiai csapat hálás azért a figyelemért és ellátásáért, amit itt kapott. Nem volt semmilyen problémánk." - jelentette ki Szabó László.

Hozzátette: szinte minden versenyhelyszínen járt, mindent látott, amit a paralimpiából látni lehetett.

"Ez egy nagyszerű, óriási, gyönyörű rendezvény, de nem egy megrendezhetetlen rendezvény nekünk, magyaroknak sem. Fel kell kötni a gatyát, de meg tudunk egy ilyet csinálni, ha minden tudásunkat, erőnket, energiánkat és ambíciónkat egy olimpia és paralimpia megrendezésének szolgálatába állítjuk, akkor ez nekünk menni fog" - véli az elnök.

Szabó László arról is beszélt, hogy szerinte sok kérdés halmozódott fel a nemzetközi olimpiai és paralimpia mozgalomban, s ezek megválaszolása égető.

"Én három ilyen kérdést legalább látok. Az egyik a doppingügy, ezt rendbe kell rakni. A másik az olimpia és paralimpia, mint rendezvény szervezésének, lebonyolításának és gazdasági költségvetésének a kérdése. Világosan látszik, hogy a mozgalom költséghatékonyabb lebonyolítás irányába mozdult el, és szerintem ez egy helyes irány. A harmadik pedig a sportdiplomácia kérdése, amely összefüggésben van a nemzetközi diplomáciával is. Az oroszok kizárásának a kérdése, a tisztújítás a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) élén a következő évben, mind-mind sportdiplomáciai kérdések." - fogalmazott.

Szabó László Rióban találkozott Sir Philip Cravennel, az IPC elnökével is.

"Nem ez volt az első találkozónk, de szót váltottunk arról, hogy merre is tart a nemzetközi paralimpiai mozgalom, és mi ezzel kapcsolatban a magyar álláspont." - mondta az MPB elnöke, hozzátéve, hogy jelezte: Magyarország a jövőben szívesen látja vendégül különböző rendezvényeken az európai paralimpiai bizottságokat.

A magyar sportolói csapat nagy része és a kísérők, vezetők hétfőn indulnak haza Magyarországra, s kedden 17.50 órakor, Párizs érintésével érkeznek a Liszt Ferenc Repülőtérre.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×