Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Az IAAF elutasította 67 orosz atléta fellebbezését

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elutasította 67 orosz atléta fellebbezését, így ők továbbra sem indulhatnak nemzetközi versenyeken, köztük az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Az IAAF doppingügyekben illetékes vizsgálóbizottságának döntéséről az orosz sportági szövetség (VFLA) honlapja számolt be vasárnap.

A VFLA kedden jelölte ki 68 fős olimpiai csapatát arra az esetre, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felülbírálja az IAAF felfüggesztésről döntő határozatát. A 68-as csapatból a távolugró Darja Klisinának engedélyezte az IAAF, hogy semlegesként részt vegyen a nemzetközi versenyeken, 67 társának eltiltása azonban érvényben maradt.

Szintén semlegesként állhat rajthoz az IAAF július 1-jei döntése alapján a 800-as Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról.

A VFLA-t azért függesztette fel az IAAF, mert az a - részben már igazolt - gyanú vetődött fel, hogy az orosz vezetők nem támogatják a doppingellenes harcot, sőt szisztematikus doppingrendszert működtetnek és próbálják eltitkolni a pozitív eseteket. A CAS július 19-én tárgyalja a VFLA fellebbezését és két nappal később hirdet ítéletet. A felfüggesztés azt jelenti, hogy az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így az olimpián sem. Akik viszont - mint Klisina - bizonyítani tudják, hogy Oroszországon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket, semleges színekben részt vehetnek a versenyeken.

Klisinán kívül további 135 orosz atléta - köztük a 67 olimpiai kerettag - fellebbezett.

A VFLA vasárnapi közleménye úgy fogalmaz: a felülvizsgálat során az IAAF illetékesei nem vették figyelembe, hogy az elmúlt fél év során mind a 67 sportoló többször is átesett doppingellenőrzésen, a mintákat pedig kizárólag külföldi laboratóriumokban vizsgálták.

Mint írják: a lengyelországi Bydgoszcz-ban július 19. és 24. között sorra kerülő junior világbajnokságon biztosan nem indulhatnak az oroszok.

Az orosz sportági szövetség ismét leszögezte, hogy az összes jogi lehetőséggel élni fog annak érdekében, hogy sportolóik rajthoz állhassanak az olimpián. "Az orosz sportolók továbbra is készülnek az év legfőbb versenyére, az ország sportminisztériuma és olimpiai bizottsága pedig végzi a szükséges technikai és szervezési feladatokat" - közölték.

Az oroszok két hónapja azt ígérték, hogy az olimpiai keretükben egyetlen olyan atléta sem kap majd helyet, akinek korábban volt doppingesete, a 68 fős listán azonban szerepel a fedettpályás világbajnok Jekatyerina Konyeva hármasugró, aki 2007 és 2009 között tiltott szer használata miatt volt eltiltva. Rajta kívül a többi versenyzőnek nem volt ügye.

A CAS kedvező döntésében bízó 67 atléta sorában komoly riói éremesélyesek is vannak, mint például a női rúdugrás világcsúcstartója, Jelena Iszinbajeva, vagy a 110 méter gát világbajnoka, Szergej Subenkov.

Címlapról ajánljuk

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Új agrártámogatást jelentett be Nagy István, a cél a fagykárok enyhítése

Új agrártámogatást jelentett be Nagy István, a cél a fagykárok enyhítése

A tavalyi tavaszi fagy jelentős károkat okozott a kertészeti ágazatban, amelyek mérséklésére az Agrárminisztérium célzott intézkedésekkel reagál. A Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében most újabb támogatási lehetőség nyílik: egy összesen 2 milliárd forint keretösszegű felhívás segíti a fagykárt szenvedett ültetvények cseréjét. A vissza nem térítendő támogatásra a kérelmeket első körben 2026. február 5. és február 18. között nyújthatják be az érintett gazdálkodók – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×