Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Két magyar búcsúzott az első fordulóban női párbajtőrben

A négyből két magyar női párbajtőröző jutott túl a 64-es tábla első fordulóján a moszkvai vívó-világbajnokságon.

A világranglistán éllovas Szász Emese, aki kiemeltként a keddi selejtezőben még nem vívott, elsőre könnyű ellenfelet kapott Danijela Ilic személyében. Nem is okozott neki gondot a szerb párbajtőröző legyőzése, a vb honlapja szerint még a második három perc lejárta előtt befejezte az asszót, amelyet kilenc találatnyi különbséggel nyert meg.

Ugyancsak bejutott a legjobb 32 közé Antal Edina. Õ a hongkongi Man Vaj Vivian Konggal mérkőzött, és gyakorlatilag végig vezetve négy tussal nyert.

A másik két magyar viszont kikapott szerdai első pástra lépése alkalmával. Révész Juliannát a csapatban kétszeres vb-bronzérmes olasz Mara Navarria, Budai Dorinát pedig a korábban olasz, tavalytól brazil színekben vívó, csapatban világbajnok, de egyéni vb-bronzzal is rendelkező Nathalie Moellhausen búcsúztatta.

Révész az asszója elején három-négy tusnyi hátrányba került, s ezt a folytatásban nem tudta ledolgozni, míg Budai az első három percben még vezetett, de aztán érvényre jutott ellenfele nagyobb rutinja.

Eredmények, női párbajtőr:

a 64 között:
Szász Emese-Danijela Ilic (szerb) 15-6
Antal Edina-Man Vaj Vivian Kong (hongkongi) 15-11
Mara Navarria (olasz)-Révész Julianna 14-11
Nathalie Moellhausen (brazil)-Budai Dorina 15-10

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×