Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A labdarúgók fizették a román-magyarra utazó szurkolók vonatjegyét

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai 1200 jegyet vásároltak azoknak a drukkereknek, akik a hivatalos szurkolói vonattal utaznak majd a románok elleni, jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre.

Molnár-Tóth Marianna, a túra egyik főszervezője az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta, az északírektől elszenvedett 2-1-es hazai vereséget követően született meg ez a kezdeményezés, a játékosok részéről Juhász Rolanddal, a Videoton 80-szoros válogatott védőjével egyeztettek. Hozzátette, a jegyeket, melyek összesen mintegy másfél millió forintba kerültek, hétfőn már át is vették.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője hozzátette, hogy az MLSZ a lehető legtöbb jegyet igényelte a bukaresti összecsapásra, pontosan 2852 darabot.

Ezen a meccsen ül majd először a válogatott kispadján Dárdai Pál, aki ideiglenesen, az idei három Eb-selejtezőre és egy barátságos mérkőzésre vállalta el a szövetségi kapitányi feladatokat.

Az MLSZ szóvivője az NB I-ben bevezetésre került klubkártya-rendszerre vonatkozó kérdésre azt felelte, eddig 75 ezer klubkártyát és 3000 futballkártyát váltottak ki országszerte. Hozzátette, a drukkerek egyre inkább kezdik megérteni, hogy a rendszer elsősorban a gyorsabb beléptetést szolgálja, ezért az MLSZ azt reméli, hogy a következő napokban, hetekben tovább nő a kiváltott kártyák száma.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×