Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Laczkó Zsolttal jön a Sampdoria augusztus 9-én Sopronba

Valószínűleg magyar labdarúgójával, Laczkó Zsolttal együtt érkezik Magyarországra edzőtáborba az olasz bajnokságban szereplő Sampdoria, amely augusztus 9-én játszik barátságos felkészülési mérkőzést az NB II-es Sopron vendégeként.

A találkozó keddi beharangozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a helyi szervezők jónak értékelték az angol West Bromwich Albion és az NB I-be most feljutott Puskás Akadémia összecsapását, amelyet hétfő este rendeztek, szintén Sopronban.

"Meggyőződésem, hogy sokan lesznek kíváncsiak a Sampdoria vendégjátékára, emellett a csapatnak és a játékosoknak is nagy kihívás ez a meccs, a Sopron ugyanis története során még soha nem találkozott ennyire neves ellenféllel" - mondta Csiszár Ákos, a Soproni VSE ügyvezetője, utalva arra, hogy az olasz klub 1990-ben Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) nyert, 1992-ben pedig a Bajnokok Ligája jogelődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) döntős volt. A vendéglátóknak ez lesz a bajnoki főpróbájuk, az NB II 2013/14-es idénye ugyanis egy héttel később rajtol.

A 21-szeres válogatott Laczkó Zsoltot 2011-ben, a Debreceni VSC-től igazolta le a Sampdoria. A most 26 éves balhátvéd azóta 36 bajnoki meccsen lépett pályára. Az előző szezont kölcsönben, a másodosztályú Vicenzánál töltötte, de az első nyári edzőtáborban újra csatlakozott a Sampdoria keretéhez.

Az augusztus 9-ei Sopron-Sampdoria mérkőzés 18.00 órakor kezdődik.

A diákok és a nyugdíjasok 1500 forintért válthatnak jegyet a találkozóra, a többi belépő 3000 forintba kerül, míg a 7 évesnél fiatalabb gyerekek ingyen mehetnek be a stadionba. A belépőket augusztus 1-jétől lehet megvásárolni Sopronban, a szokásos jegyértékesítési pontokon.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×