eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Példátlan izgalmak várhatók a Formula-1-es Magyar Nagydíjon

"Monte Carlo, szalagkorlátok nélkül" - így jellemezte a kétszeres Formula-1-es világbajnok, finn Mika Häkkinen a kanyarokban gazdag, legendásan lassú mogyoródi versenypályát. Akad, aki szidja, van, aki magasztalja a Hungaroring 4381 méter hosszú aszfaltcsíkját, annyi azonban biztos, hogy a gépet és az embert egyaránt próbára teszi a Magyar Nagydíj. Ezen a hétvégén immár huszonötödször.

Habár a Hungaroringen köztudottan szinte lehetetlen előzni, a Magyar Nagydíjon mindig emlékezetes versenyt vívnak a pilóták. Ha mással nem, akkor az autóikkal. Itt ugyanis a legkisebb hiba elég ahhoz, hogy a poros pályáról kicsússzanak. Ráadásul a magyar nyár kellős közepén a levegő és aszfalt hőmérséklete is gyakran szökik magasra, ami szintén megnehezíti a versenyzők dolgát.

Az idei viadal azért is ígér extra izgalmakat, mert legalább öt pilóta esélyes arra, hogy a szezon végén világbajnokként ünnepeljen. Sőt, matematikai esélye a végső győzelemre nyolcuknak lehet. Ráadásul a csapatokon belül is egyre nagyobb a feszültség.

A tabellát vezető, mellesleg tavalyi Magyar Nagydíj-győztes Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) csupán 14 ponttal előzi meg a 2009-es világbajnok csapattársát, Jenson Buttont. Õk egyelőre elkerülték a nyílt összetűzést. Az eddig úriemberként versenyző brit címvédő azonban nemrég kijelentette: számára most már csak a győzelem elfogadható eredmény, és ez előrevetíti annak lehetőségét, hogy előbb-utóbb a pályán sem lesz előzékeny Hamiltonnal.

Utánuk a két Red Bull következik, mégpedig holtversenyben, 7 ponttal lemaradva a második helyezett Button mögött. Az ausztrál Mark Webber és a német Sebastian Vettel kapcsolata a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető barátinak. A rossz viszonyt az idei Török Nagydíjon alapozták meg, amikor az ausztrál kipenderítette a pályáról az őt előző Vettelt. Silverstone-ban pedig a rajt után koccolta le Webber a németet, akinek emiatt a boxba kellett mennie kisjavításra, és végül vért verejtékezve tudott csak felkapaszkodni a hetedig helyig.

A Hockenheimben botrányos győzelmet arató Fernando Alonso (Ferrari) szintén reménykedhet, hogy idén begyűjti harmadik világbajnoki címét, hiszen a pontversenyt vezető Hamilton mögött 34, a red bullosoktól pedig csupán 13 ponttal marad el. Neki bevallottan kedves a magyar pálya, hiszen itt győzött először Formula-1-es futamon 2003-ban.

A változatosság kedvéért a Scuderia másik pilótája, a brazil Felipe Massa sem kebelbarátja a spanyolnak, miután a Német Nagydíjon csapatvezetői parancsra kellett átadnia a győzelmet Alonsónak.

Massa egyébként nem csak a legutóbbi versenyen történtek miatt várja különleges izgalommal a magyar futamot. Hanem azért is, mert egy éve itt érte baleset a talán élet legjobb formájában versenyző brazilt, amikor fejbe találta egy, honfitársa, Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó.


"Különleges érzés lesz újra Budapestre utazni. Legelőször a pályamunkásokat és az orvosi személyzetet látogatom meg, hogy megköszönjem a tavalyi kiváló munkájukat, és kifejezzem a hálámat. A baleset óta talán több rajongóm van Magyarországon" - nyilatkozta a 29 éves pilóta, aki a tabella nyolcadik helyén áll 85 ponttal, a Renault-t vezető Robert Kubica (89) és a Mercedesben ülő Nico Rosberg (94) mögött.

A 25. Magyar Nagydíj programja:

2010. július 30. (péntek):
Első szabadedzés:10:00-11:30
Második szabadedzés:14:00-15:30

2010. július 31. (szombat):
Harmadik szabadedzés:11:00-12:00
Időmérő: 14:00

2010. augusztus 1. (vasárnap):
A verseny rajtja: 14:00

A pálya adatai:

Körök száma: 70
Pálya hossza: 4,381 km
Verseny hossza: 306,630 km
Körrekord: 1:19.071 - Michael Schumacher (2004)

Visszatekintő 2009:

A versenyben futott leggyorsabb kör: 1:21.931 - Mark Webber (Red Bull)
Pole pozíció: 1:21.569 - Fernando Alonso (Renault)
A verseny győztese: Lewis Hamilton (McLaren)

A világbajnokság állása:

1.Lewis Hamilton 157pont
2.Jenson Button 143
3.Sebastian Vettel 136
4.Mark Webber 136
5.Fernando Alonso 123
6.Nico Rosberg 94
7.Robert Kubica 89
8.Felipe Massa 85
9.Michael Schumacher 38
10.Adrian Sutil 35

Konstruktőrök:

1.McLaren 300 pont
2.Red Bull 272
3.Ferrari 208

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×