Gennaro Ivan Gattuso 1978. január 9-én született Corigliano Schiavoneában. A Perugia csapatában kezdte pályafutását, 1995-96-ban két találkozón szerepelt a B ligás gárdában. A feljutást követően a következő idényt már az A-ligában töltötte, 1996. december 22-én a Bologna ellen mutatkozott be az élvonalban.

A nagy kiugrás

1997 nyara meghozta számára a nagy kiugrást, a skót Rangers a nemzetközi piacon szinte teljesen ismeretlen játékost Glasgow-ba hívta. Sokat játszott, de nem sokra értékelték, egyik bűnbakja lett annak, hogy a Rangers nem tudta megszerezni sorrendben tizedik bajnoki címét. Novemberben visszatért Itáliába, a Salernitana játékosa lett.

A salernói gárda legjobbjának bizonyult, az olasz sportnapilapok átlagosztályzatai alapján az olasz középpályások közül egyedül Giovanni Stroppa előzte meg. 1999 nyarán a Milan szerződtette. 2000 februárjának végére olyan formába lendült, hogy Dino Zoff beállította a svédek elleni találkozóra a válogatottba. 2000 novemberében, Puhl Sándor búcsúmérkőzésén, pazar bombagólt lőtt az angoloknak.

A leghasznosabb játékos

2003 tavaszán, a Milan újabb aranykorszakának hajnalán a csapat egyik leghasznosabb játékosává nőtte ki magát. Főszereplője volt a Milan 2003-ban győzelemmel, 2005-ben a döntőbeli vereséggel véget ért BL-menetelésének. Ám a világsztárok közé a tavalyi világbajnokságon érett.

Az első mérkőzések után, amikor az elragadtatott újságírók ünnepelni kezdték, azt mondta: "Egy bizonyos stílusban elég jól tudok játszani, de nem vagyok sztár. Tisztában vagyok azzal, hogy minden csapatnak szüksége van egy ilyen stílusú futballistára, de messze vagyok Zinedine Zidane-tól, vagy Ronaldinhótól."

"Merénylet a futball ellen"

Aztán, miután a brazil világklasszis gyenge formája miatt egyre többen emlegették, hogy nem rá, hanem Gattusóra van szüksége a mai futballnak, éppen Rino védte meg Ronaldinhót: "Én csak álmodom arról, hogy annyit tudjak a labdával, mint ő. Kettőnket összehasonlítani - ez merénylet a futball ellen."

Amikor lendületbe jött az olasz csapat, még inkább elkapta őt a vb-láz: "Ha most Marcello Lippi hazaküldene engem, egyszerűen odaláncolnám magam a csapat buszához. Aztán hívhatnák a rendőröket, hogy szedjenek le onnan."

Amikor már egy kicsit elege lett abból, hogy a sajtó "hegyirabló" külsején csámcsog, azt mondta: "Jó, nem vagyok Brad Pitt, de azért vannak nálam rondábbak."

Nem vadászik sárga lapra

Az elődöntő előtt azt fejtegette, hogy akár ki is hagyná majd élete meccsét, csak az olasz csapat bejusson a fináléba. De azért azt is hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy egy Rambo-kendővel a fején vadászik majd egy sárga lapra. "Mielőtt a bíró felmutatná nekem, gyorsan megeszem."

Erőt adott a botrány

A berlini finálé után azt fejtegette, hogy szerinte a Calciopoli, az olasz futballbotrány nélkül nem nyerte volna meg a világbajnokságot a Squadra Azzurra. Sokunknak a klubját megtámadták, bizonytalanná vált a jövője. Ez különleges erőt adott nekünk, meg akartuk mutatni, milyen is valójában az olasz labdarúgás." (Érdekes: ugyanezt a faktort jelölte meg motivációs erőként a Roma manchesteri veresége után, a müncheni BL-negyeddöntő előtt.)

"Csak a britek ünneplik a második helyet"

Aztán azt is elmondta, hogy ha kikaptak volna a tizenegyes-párbajban, elmarad minden ünneplés: "Semmit sem szerveztünk előre, csak a britek szokták a második helyet is ünnepelni. Furcsán éreztük volna, ha az ezüstéremmel a kezünkben parádézunk."

Aztán a maga sajátos módján elmesélte azt is, mivel töltötte a döntő előtt éjszakát: "Olyan ideges voltam, hogy reggel hétig nem is tudtam elaludni. Számoltam, huszonnyolcszor mentem ki vécére."

Csattanóként pedig jellemezte az olasz válogatottat: "Ez egy robotoló, kemény csapat, néhány igazán tökös gyerekkel az élen, s ezt meg is mutattuk a tornán."