INFORÁDIÓ
2022. január 29. szombat
Adél

szinetár miklós

könyv

kultúra

rendező

színház

film

Szinetár Miklós címzetes főigazgató a magyar opera napján az Operaházban tartott rövid ünnepségen és díjátadón 2020. november 7-én.

Szinetár Miklós: egy vezető jelentéktelenségtudat nélkül csak hülyeséget csinálhat

Afféle életösszegzésnek írt könyvet 88 címmel tavaly Szinetár Miklós, aki e kötet sikere után újra papírra vetette gondolatait. A 88 és fél című új kiadványban is bátran hangot ad a történelemmel, hittel, színházzal és politikával kapcsolatos véleményének. A Noran-Libro Kiadó gondozásában megjelent művekről, valamint a színházcsinálásról, televíziózásról, az istenhit(ek)ről és az anekdoták tanító szerepéről is beszélgettünk a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendezővel. 

Bár munkái java részét már nem maga kezdeményezi, „az ember hiú és szeretne életben maradni”, így ha hívják vagy kérik, elvállalja – fogalmazott Szinetár Miklós, aki novemberben sem volt tétlen, miután egyrészt – nagy érdeklődés mellett – háromnapos mesterkurzust tartott a Szegedi Zeneakadémián, premierre vitte a szentendrei Szamos Cukrászda Klimt-termében Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját, ami egy presszóban játszódik, valamint részt vett az Erkel Színház által, Tóth Erika játékmester vezényletével felújított István, a király rendezése utolsó próbáin, „rajta tartva a szemét” a produkción.

Szinetár Miklós emlékeztetett, a Karinthy-klasszikusból már forgattak tévéjátékot is. Mint mondta, Karinthy Ferenccel – gyermekkori becenevén Cini – jó barátságot ápolt, és kiváló írónak tartotta. Dunakanyar című művét pedig egy máig is élő, jó darabnak gondolja. „Neki peche volt, hogy egy nagyszerű író volt, az édesapja pedig egy világzseni” – fogalmazott Szinetár Miklós hozzátéve: mintha Henrik Ibsennek az édesapja William Shakespeare lett volna, amivel biztosan nem lett volna könnyű az élete.

Nagyon örült a szentendrei rendezésnek, amiben lánya, Szinetár Dóra és veje, Makranczi Zalán alakítja a főszerepet. Megjegyezte, ez az első „családi” darab, hiszen a lánya harminc éve van már a pályán, de eddig egyszer sem rendezte, ahogyan a vejét sem, ugyanis nem nagyon szereti a „családi színházat”. Olyannyira, hogy a televízióban eltöltött 28 éve alatt a felesége, Hámori Ildikó csak két rendezésében játszott. Nem az instruálással van a baja, mert nagy örömmel dolgozik a családtagjaival, akiket tehetséges művészeknek tart, hanem azzal a társadalommal, amiben őt

zavarja a „belterjesség” és egyáltalán nem kedveli a „sógorság-komaság” viszonyokat

– magyarázta, így ezt igyekezett a pályája során elkerülni. Különös tekintettel arra, hogy sokat volt vezető pozícióban, ideértve a rendezői státuszt. „Igyekeztem elkerülni azt a látszatot, hogy bármelyik családtagom énmiattam jut valamilyen szerephez” – ismételte meg.

Tanulságok és a több istenség hite

Az érdemes és kiváló művész arról is beszélt, sokszor „megvádolták” már azzal, hogy túl sokat anekdotázik. Ezzel kapcsolatban viszont volt egy elégtétele, amire nagyon büszke: egykori tanítványa, Cseke Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, jelenleg a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, miután végzett, évekkel később úgy nyilatkozott egy újságnak: „igen-igen, hallgattuk az órákon Szinetár Miklós anekdotáit, aztán csak legyintettünk, és csak később az életben döbbentünk rá, a lényeget mondta el”. Hozzátette: szereti a tanulságos történeteket, és a Bibliát is egy ilyen gyűjteménynek tartja.

Szinetár Miklós megerősítette, hogy több isten létezését is el tudja fogadni. Szerinte aki hívő, könnyű helyzetben van, mert a vallás egyszerűen megmutatja neki azokat a feleleteket, amiket a kérdéseire szeretne kapni. De az ember folyton kérdez, miért, minek vagyunk a világon és főleg, ahogyan öregszik, hogy mi lesz utána? Az első számú válasza, hogy nem tudja, viszont azt feltételezi, hogy a világ sokféleségét sokféle isten teremtette, tehát számára nehezen elképzelhető, egy fácán ugyanabból a baktériumból lett, mint egy víziló vagy az ember, nem feltétlen vitatva a darwinizmust. Bizonyosat persze ő sem tud, csak azt tapasztalja, úgymond alapélménye, hogy a világ mint olyan rendkívül színes, rendkívül sokrétű, ezért csak úgy tudja elképzelni a kezdetet és a véget is, mint valami nagyon sokfélét, nagyon színeset – fogalmazott Szinetár Miklós.

A múlt visszasírása

Szinetár Miklós a változással kapcsolatban azt mondta, hogy például a mai televíziót nem kedveli, ugyanakkor rettentően boldog attól, hogy a Zeneakadémián, Budapesten és Szegeden egyaránt, felnő egy új nemzedék, ami bizonyos szempontból sokkal különb, mint az összes korábbi. Intelligensebbek, képzettebbek, fogékonyabbak, és jobban ismerik a világot – sorolta. Tehát, mint összegezte, történnek rossz dolgok és nagyon jók is, azzal együtt, hogy ha az ember megöregszik, egyre többet lát előbbinek.

„Már annak idején a gimnáziumban azt tanultuk, hogy kezdetben vala az aranykor, tehát már akkor visszasírtak valamit” – tette hozzá. Vagyis azt a televíziót, amit még ők csináltak, visszasírja, viszont a mai operai generációt, szemben azzal, amiben ő is felnőtt és nagyszerűnek tart, valamiben különbnek érzi, talán több a színpadi érzékük.

Egyetértett azzal, hogy az nem tanulható, amit mondjuk Bessenyei Ferenc tudott a színpadon, mert ahhoz születni kell. A legnagyobb problémát azonban abban látja, hogy az elmúlt 30-40 évben rendezői központúak voltak a színházak, ami nem egy esetben egy elszánt rendezői diktatúra volt, ami nem kedvez annak, hogy egyéniségek nőjenek ki. Ha folyton csak azt hallják a színészek, hogy te csak legyél egy a sok közül, te csak legyél a csapat része, akkor persze, hogy egy-egy nagy egyéniség, egy-egy kimagasló Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre vagy Csortos Gyula nem olyan könnyen nő fel – emelte ki a színházi, opera-, tévé- és filmrendező.

Ráadásul, amivel meg ki kellene tűnni a „reklámok” alapján, épp az ellenkezőjét éri, hogy mindenki egyforma lesz – értett egyet Szinetár Miklós, ugyanis az említett jeles alakok úgy tűntek ki, hogy mindegyikük saját maga volt.

Azzal képtelenség kitörni, hogy mindenki az előírt „hogyan kell kitűnni” receptet követi,

azaz azt, hogy a kereskedelmi tévékben hogyan kell egységesen zokogni és kacagni, ordítani és izgulni, amiknek mind-mind megvan a maguk sémája – vélekedett.

A demokráciák rákfenéje

A könyvírást illetően Szinetár Miklós egyetértett, azzal, hogy egyre többen teszik ezt, némileg közhelyessé teszik ezt a tevékenységet, ami nem csoda, hiszen az ember a kezdetek kezdete óta, a barlangrajzoktól a mai napig nyomot akar hagyni maga után. Mindezt ősi tulajdonságnak, szükségletnek tartja, mint például az anyagcserét. Mint mondta, utolsó két kötetében, a 88-ban és a 88 és félben – amiket hét könyv előzött meg – igyekezett a maga véleményének hangot adni a világról, hátha valaki ráérez, felismeri, hogy „igen, itt járt valaki, akivel egyetértek”.

Nagyon fontosnak tartja, hogy tanítson, adott estben pedig meggyőzzön másokat – ismerte el. Azzal együtt, hogy nincsenek illúziói, hiszen a világban milliószámra jelennek meg a kiadványok, és ezért miért pont az övére figyeljenek oda. Arról nem beszélve, hogy tele vannak kifejezetten magyar vonatkozásokkal, sőt, olyan részeik is vannak, amik csak a szakma számára fontosak. Ugyanakkor, főként a 88 és félnek vannak olyan fejezetei, amik nagyobb érdeklődésre adhatnak számot, miután olyan világjelenségekkel foglalkoznak, mint például a választások – jegyezte meg Szinetár Miklós, aminek szerinte a „demokráciák rákfenéje az általános választójog” fejezetcíme durva és botrányt okozó lett. Úgy véli,

bárkinek lehet és kell is szavazati jogot adni, csak legyen valami halvány fogalma arról, hogy mire szavaz.

Például, ha az egyik párt azt írja a választási anyagában, hogy ezentúl a GDP 6 százalékát akarja az egészségügyre költeni, akkor az szavazzon, aki tudja, hogy mi az, hogy GDP – magyarázta. Hogy legalább olyan alapfogalmakkal legyen tisztába, hogy mi egy önkormányzat és mi a kormány feladta, hogy mik a parlament jogai, hogy hol kezdődik a törvényhozás és hol kezdődik a végrehajtás – sorolta. Szinetár Miklós azt is hozzátette, az egész, amit leírt utópia, ezért szerinte „valahogyan az egész világot újra kellene kezdeni”.

Azt sem tartaná mellékesnek, hogy amit az ember elé tárnak, igazak legyenek, miután szerinte manapság a világon mindenhol az a választások rákfenéje, hogy a kampányokban mindenféléket ígérnek, amit aztán később nem kér senki számon – hangsúlyozta.

Anekdota: a szerencse forgandó

Szinetár Miklós felidézte egyik anekdotáját. Hajdanán ő rendezte a Magyar Televízió első operafilmjét a hatvanas években, az Éjszakai repülést, mások mellett Házy Erzsébettel, Radnay Györggyel és Simándy Józseffel a szerepekben. A mű írója Luigi Dallapiccola befolyásos olasz zeneszerző volt, aki látta a filmet, és el volt ragadtatva tőle, ezért „telekiabálta a világot”, a szakmát, hogy milyen nagyszerű fiatalember a rendező, tehát Szinetár Miklós. Annyira, hogy meghívást kapott a cannes-i, akkor még televíziós fesztivál zsűrijébe, René Clair francia filmrendező elnök mellé alelnökként. A fesztivál „megkoronázásaként” pedig az utolsó napon bemutatásra is került az Éjszakai repülés.

„Az élet tetején voltam, és mindehhez laktam a cannes-i Majestic-ben, ami a világ egyik legfőúribb szállodája” – idézte föl a filmrendező.

A történethez tartozik, hogy a Magyar Televízió nagyon kis napidíjjal küldte ki a fesztiválra, miután helyben állták minden költségét. Csak annyi pénze volt, ami épp fedezte volna a vonatútját Bécsen keresztül, ahol a tervek szerint hazafelé egy éjszakára megaludt volna. A zárónapon azonban a szálloda recepcióján egy számla várta, annak ellenére, hogy a fesztivál vendégeként volt jelen. Mint kiderült, mindent álltak, kivéve az italfogyasztást. „Nehogy félreértés essék, nem részegeskedtem, csak ásványvizet fogyasztottam, meg egy alkalommal egy pohár fehérbort” – hangsúlyozta. Mindez viszont a zsebében lapuló valutának a jó részét elvitte.

Így aztán hazafelé Bécsben már nem futotta szállodai szobára. Végül egy portás szánta meg, és egy ötödik emeleti, használaton kívüli fürdőszobát tudott neki felajánlani, ahol egy matracon a kádban hunyta álomra a szemét.

„Az előző esete a Majestic-ben aludtam egy baldachinos ágyban, ezen az estén már egy matracon egy fürdőkában… Ez a fent és lent”

– fogalmazott Szinetár Miklós.

Később, miután hazaérkezett, televíziós vezetőként a többi vezetővel is megosztotta a tanulságos történetet, hangsúlyozva, hogy jól jegyezzék meg: ha az ember bárhol is vezető, akkor legyen meg a megfelelő jelentéktelenségtudata, mert aki nincsen tisztában azzal, hogy ma fönt, holnap lent, az csak hülyeségeket csinálhat. Szerinte mindez mindenki számára tanulságos lehet, hogy semmi sem tart örökké.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kapcsolódó hang

Szinetár Miklós új könyveiről, televízióról, színházról
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018