eur:
393.91
usd:
369.9
bux:
65708.01
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: UNICEF/Frank Dejo

Egy egész generáció jövője került veszélybe a Covid miatt

A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére – írja legújabb, a gyermekek világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

„A járvány alatt végig tartotta magát egy mítosz, mely szerint a gyerekeket kevésbé érintette ez a betegség. Mi sem állhat távolabb a valóságtól” – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. „A gyerekek is megbetegedhetnek és terjeszthetik a betegséget, ám ez csak a jéghegy csúcsa. Az alapvető szolgáltatásokban keletkezett zavar és a növekvő szegénység jelenti a legnagyobb veszélyt a gyerekek számára. Minél tovább húzódik a krízis, annál súlyosabb lesz a hatása a gyerekek egészségére, jóllétére és táplálására. Egy egész generáció jövője került veszélybe” – tette hozzá Fore.

A jelentés szerint november 3-ig 87 vizsgált országot figyelembevéve minden 9 Covid-19 fertőzésből 1-et 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11 százalékát. További kutatások és tesztelés szükséges ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen hatással van a vírus a legsérülékenyebb gyerekekre – áll az UNICEF közelményében.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor

463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz.

Novemberben elején 572 millió gyereket érintenek az iskolabezárások.

A járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben, derül ki az UNICEF 140 országot vizsgáló jelentéséből.

A vizsgált országok egyharmada legalább 10 százalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások – például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése – terén.

40 százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió 5 éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitamin kiegészítőkhöz.

A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén 2 millió 5 év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban

az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt.

További 6–7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól, ami

havi 10 ezer 5 év alatti gyermek halálához vezethet

– többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában.

15 százalékkal 150 millióra nőtt a mélyszegénységben élő – oktatáshoz, megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez hozzá nem férő – gyerekek száma.

Az UNICEF a jelentésben hat pontban kéri a kormányokat és egyéb partnereit, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, biztosítsák számukra a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.

A gyermekbántalmazási esetek számának növekedése a járvány másik veszélyes hozadéka.

A bezártság, a megnövekedett online jelenlét és az egzisztenciális félelmek növelik a fizikai, verbális, szexuális bántalmazás lehetőségét. Az UNICEF Magyarország a gyermekek világnapjához közeledve indította el Ismerd fel és tegyél ellene című kampányát.

A világnapon 14 órától az UNICEF Magyarország Facebook-oldalán tartalmas online beszélgetéseket követhetnek az érdeklődők ismert szakértők közreműködésével. A kerekasztal beszélgetések olyan témákat járnak körbe, mint az öröklött rossz szülői minták meghaladása, az intézmények falain belüli erőszak, valamint az online szexuális zaklatók elleni védekezés.

A világnap estéjén 9 városban két tucat ikonikus épület kap kék díszkivilágítást, így emlékeztetve a gyermekjogok fontosságára. Többek között kék fényben úszik majd a Szabadság-szobor, a Müpa, a Duna Aréna és a Puskás Aréna, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy–egy épülete, továbbá a Debrecenben a Nagyerdei Víztorony, a tatai Fellner Jakab Kilátó és a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó.

Mindannyiunk közös felelőssége

Az UNICEF Magyarország arra kér mindenkit, hogy november 20-án, amennyiben teheti, hívja a 136 66-os adományvonalat, vagy küldje el SMS-ben a „Teszek ellene mondatot”. Minden hívás és SMS 500 forinttal támogatja az UNICEF bántalmazás elleni munkáját. A szervezet kéri, hogy az érdeklődők látogassanak el az unicef.hu/bantalmazas oldalra és regisztráljanak az ingyenes mesterkurzusra. Pénteken öltözzünk mindannyian kékbe, osszunk meg egy képet, jelöljük az @unicefhungary oldalát és használjuk a #WorldChildrensday hashtaget, ezzel is jelezve, hogy a gyermekek biztonsága mindannyiunk közös felelőssége.

November 20-a a gyermekjogok világnapja, 31 évvel ezelőtt ezen a napon fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét, amely világszerte garantálja a gyermekek jogait.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×