Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Törökkori hagyományok hétvégéje Egerben

Az idén húszéves egri Végvári vigasságok keretében a hétvégén törökkori hagyományokat mutatnak be - ismertette a Dobó István Vármúzeum igazgatója az M1 aktuális csatornán szombat délelőtt.

Berecz Mátyás elmondta, hogy a törökök elleni harcokat és a végvári élet mindennapjait megelevenítő rendezvényen bemutatót tart számos katonai hagyományőrző csoport.

Nemcsak magyarok, hanem több más olyan nemzet fiai is, akik a 16. században a magyar végvárakban harcoltak, így például németek, lengyelek, sőt még angolok is. Az esemény csúcspontja az 1552-es egri ostrom újrajátszása lesz.

A péntektől zajló háromnapos rendezvénysorozat vendégei megismerkedhetnek a tábori élet mindennapjaival is, például korabeli ételekkel, ruhákkal, és lesznek kézműves foglalkozások is.

Az igazgató arról is beszélt, hogy intézményük az egyik leglátogatottabb vidéki múzeum, tavaly háromszázezer vendégük volt, a várban pedig kétmilliárd forintos rekonstrukció zajlik.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×