Infostart.hu
eur:
354.63
usd:
310.58
bux:
139077
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Popper-díjat alapított a Spinoza Színház

Díjat hozott létre a 2010-ben elhunyt Popper Péter emlékére a Spinoza Színház, ahol a neves pszichológus több mint 100 előadást tartott.

Popper Péter könyveivel, előadásaival és egész személyiségével sokat tett a pszichológia népszerűsítéséért - olvasható a színház az MTI-hez eljuttatott hírlevelében.

A díjra pályázóktól egy rövid esszében "a megadott téma népszerű megvilágítását" várják. A téma évenként változik, 2014-ben a "szorongásaink" címszó alatt várják az esszéket. A díjra szakemberek, továbbá civilek nevezhetnek.

A pályázatot legkésőbb augusztus 1-jéig a Spinoza Színház címére (1074 Dob utca 15.), vagy e-mailen, a spinozahaz@spinozahaz.hu címre várják, név, elérhetőség és foglalkozás megadásával. A borítékra kérik, hogy írják rá: Popper-díj.

A díjkiosztást ősszel tartják, ekkor bemutatják a Poppera című vígoperát, amely Popper Péter szellemében azt kutatja, hogyan legyünk boldogok - áll a hírlevélben.

A pályázat első díja 100 ezer forint, valamint Popper Péter portréja, Csernus Anna festőművész alkotása, amelyet a díjazott egy évig, a következő díjkiosztásig magánál tarthat. A második helyezett két személyre szóló éves színházbérletet nyer a Spinoza Színházba, a harmadik díj pedig egyéves előfizetés a Mindennapi Pszichológia című lapra, valamint a HVG Pszichológia Magazinra.

A zsűri elnöke Vekerdy Tamás pszichológus, tagja Pápay Herbert Zsuzsa, a Mindennapi Pszichológia főszerkesztője, Nieland Dániel pszichológus, Popper Gábor, Popper Péter fia, Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója és Szörnyi Krisztina, a HVG Pszichológia Magazin főszerkesztője.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×