eur:
388.95
usd:
361.88
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Megvan a filmalap döntőbizottsága

A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.

A döntőbizottságban Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező producer, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője kapott helyet.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a bizottság "kizárólag szakmai szempontok szerint" fogja meghozni döntéseit, és minden pályázó egyenlő eséllyel indul a filmalap támogatásáért. Az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy "egy adott produkció esetében az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében".

A pályáztatás várhatóan még augusztusban elindulhat, és a filmalap ígérete szerint az "folyamatos és átlátható lesz". Összeférhetetlenség felmerülése esetén, tehát "ha bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette" - fogalmazott a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×