Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.12
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

"A kisfilmek megmutatják, milyen lesz a jövő magyar filmje"

Garas Dezső színművész és Jancsó Miklós Oda az igazság című filmje nyitja meg február 2-án a 41. Magyar Filmszemlét. A Palace MOM Parkban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban február 2-a és 8-a között 95 alkotás versenyez a szemle díjaiért.

Közel négyszáz alkotással neveztek a 41. Magyar Filmszemlére, amelyek közül 16 játékfilm, 33 kisjátékfilm, 30 dokumentumfilm, és 7 tudományos-ismeretterjesztő film szerepel a versenyprogramban, további 16-ot pedig információs vetítések keretében láthatnak az érdeklődők.

Novák Emil, a Szemletanács elnöke a kisjátékfilmes szekcióra külön felhívta a figyelmet. A filmrendező-operatőr úgy fogalmazott: "Aki arra kíváncsi, hogy milyen lesz a jövő magyar filmje, feltétlenül nézze meg a kisfilmeket."

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) 160 millió forintot fordít az idei szemle megrendezésére, ami - a gazdasági válságra való tekintettel - idén egy nappal rövidebb, lebonyolítása azonban a korábbi évek hagyományait követi. Az első két napon, kedden és szerdán a dokumentumfilmek szerepelnek a műsoron, majd péntektől hétfőig a játék-, tévés játék- és kisjátékfilmeket tekintheti meg a közönség.

Huszonkét, a Filmszemlén szereplő egészestés alkotás létrejöttét támogatta az MMK. A versenyprogramban szereplő 16 játékfilm, és az információs blokkban látható hat magyar többségi koprodukcióval készült alkotás összesen 3,8 milliárd forintba került, amelynek 40 százaléka volt állami támogatás. Tóth Erzsébet, a szervezet főtitkára elmondta: 2004, a filmtörvény életbe lépése óta ez az arány nem változott.

A 41. Magyar Filmszemle vetítéseihez több kísérőprogram csatlakozik: az Uránia Nemzeti Filmszínházban a tavaly bemutatott magyar filmek plakátkaiból rendeznek kiállítást, vetítés látható a 2009-es Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes filmjeiből, és középiskolások számára nyílt médiaórákat rendeznek.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×