Infostart.hu
eur:
368.01
usd:
317.63
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Japán yen, papírpénzek.
Nyitókép: Pixabay

Brutális kártérítési pénzt kénytelen fizetni a japán kormány az amerikai hadsereg miatt

A japán kormánynak összesen több mint két és félmilliárd jen kártérítést kell fizetnie az Okinava szigetén lévő amerikai bázis mellett élőknek a repülőgépek okozta zajszennyezés miatt, az ítéletet hétfőn ismertette a Kyodo japán hírügynökség.

Az Okinava prefektúra székhelyén, Nahában működő bíróság január 23-án döntött a bázis környékén élő, mintegy 5000 ember javára, ugyanakkor elutasította a repüléskorlátozásra vonatkozó kérelmet azzal az indokkal, hogy az amerikai repülőgépek irányítása „egy harmadik, a japán kormánytól független fél hatáskörébe tartozik”.

Az Okinava egyik lakóövezetében lévő Kadena légibázis a kelet-ázsiai térség egyik legnagyobb amerikai katonai létesítménye, a helyiek azonban régóta panaszkodnak a zaj és egyéb tényezők okozta hátrányokra.

Tokió 2024-ben már több mint 70 milliárd jen kártérítést fizetett a környéken élőknek ugyanezen okból. A szigetország kormánya akkor – amerikai katonai erő japáni állomásoztatásáról szóló megállapodásra hivatkozva – arra kérte az Egyesült Államokat, vállalja át a kifizetendő összeg egy részét, Washington azonban ezt elutasította.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerdán Budapesten tárgyal Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből (MFF) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×