eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Rendőrségi jármű áll a bécsi Ernst Happel-stadion bejáratánál 2024. augusztus 8-án, miután terrorfenyegetés miatt előző este lemondták a három tervezett Taylor Swift-koncertet a rendezvény szervezői. Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója augusztus 7-én közölte, hogy őrizetbe vettek két személyt, akik merényleteket terveztek elkövetni a meghirdetett koncerteken.
Nyitókép: MTI/EPA/Max Slovencik

Bécsi merényletkísérlet: újabb potenciális elkövetőt vettek őrizetbe, nem csökkent a terrorveszély

Három egymást követő Taylor Swift-koncert lemondására kényszerültek az osztrák hatóságok egy tervezett merényletkísérlet miatt. A rendelkezésre álló információk alapján emberéleteket sikerült megmenteni. A nyomozás még gőzerővel folyik, az illetékes hatóságok azonban immár a biztonság erősítéséről tárgyalnak.

Karl Nehammer kancellár a döntést követően közölte, a rendelkezésre álló, egy külföldi titkosszolgálattól kapott információk szerint a helyzet rendkívül súlyos volt. Azóta az osztrák hatóságok azonosították, és őrizetbe is vették a fiatal gyanúsítottakat, mindenekelőtt azt a 19 éves ternichi fiatal férfit, aki a merényletkísérlet fő előkészítője és végrehajtója lett volna. A hatóságok szerint mind ő, mind pedig 17 éves cinkosa beismerő vallomást tett, amelynek alapján egyértelművé vált, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek hűségesküt tett fiatalokról van szó.

A 19 éves fő gyanúsított, az észak-macedón származású, de Ausztriában született Beran A. beismerte, hogy merényletet tervezett, autóval akart a tömegbe hajtani, ugyanakkor robbanóanyagot is készített. A Die Welt című lap pénteki tudósításában megerősítette azokat az információkat, amelyek szerint egy acélműben vállat munkát, és munkaadójától vegyszereket lopott a bomba elkészítéséhez. Július végén felmondott, arra hivatkozva, hogy "nagy tervei" vannak.

Az újság szerint mind őt, mint két évvel fiatalabb cinkosát Bécsben vették őrizetbe. Az ügyészség szóvivője szerint azzal gyanúsítják őket, hogy csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezethez, azonosulva annak céljaival. A nyomozás szerint Beran A. júliusban tett hűségesküt a terrorszervezetnek. A család ternitzi házában tartott házkutatás során a nyomozók bevetésre kész robbanóanyagot, késeket és bozótvágókat, lőszert, továbbá 21 ezer eurónyi hamisított pénzt találtak.

Bűntársa egy 17 éves török-horvát származású, de szintén osztrák állampolgár. Ő állítólag egy olyan cég alkalmazottjaként dolgozott, amelynek fő feladata különböző stadionbeli szolgáltatások biztosítása volt. A Die Welt szerint lakásán az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet propagandaanyagaira bukkantak.

Nem véletlen, hogy a történtek nyomán Ausztriát most leginkább az foglalkoztatja, hogy mennyire veszélyes a biztonsági helyzet az országban. Az ORF közszolgálati médium ezzel kapcsolatban szakértőket szólaltatott meg, akik annak veszélyére hívták fel a figyelmet, hogy a fiatal generáció a jelek szerint egyre inkább radikalizálódik.

A Die Presse konzervatív napilap idézte a kancellárnak azt a kijelentését, hogy a hatósági intézkedésekkel "a konkrét fenyegetést" sikerült elhárítani. Karl Nehammer hangsúlyozta azt is, hogy a koncertek lemondása "rendkívül felelősségteljes és megalapozott" döntés volt. Az újság ugyanakkor a kancellárt idézbe rámutatott arra is, hogy ennél többre van szükség, mert a terrorfenyegetést ezzel tartósan nem sikerült elhárítani. A kancellár szerint a terror elleni harc érdekében az illetékes hatóságoknak szélesebb jogokkal kell felruházni, példaként említette az üzenetküldő szolgáltatások, köztük a WhatsApp, a Signal vagy a Telegram ellenőrzését. Az illetékes osztrák hírszerző szolgálatokat mind katonai, mind rendőrségi vonatkozásban fel kell ruházni azokkal a jogkörökkel, hogy intézkedéseikkel ellensúlyozni tudják az erősödő radikalizálódást.

A Kronen Zeitung értesülése szerint időközben újabb őrizetbe vétel is történt. A hatóságok egy 18 éves fiatalt vettek őrizetbe, aki szoros kapcsolatban áll Beran A.-val, tudott a készülő merényletről, az előkészületekbe épp a fő gyanúsított avatta be őt. Azt ugyanakkor nem közölték, hogy a harmadik őrizetbe vett fiatal esetében is iszlám hátterű radikalizálódásról van-e szó.

A Kurier számolt be arról hogy a 14-szeres Grammy-díjas Taylor Swiftet "lesújtotta" a bécsi koncertek lemondása, a rendkívül népszerű amerikai énekesnő ugyanakkor egyetértett az osztrák hatósági intézkedéssel. Elkeseredett rajongóit azzal igyekezett vigasztalni, hogy egy későbbi időpontban mindenképp koncertezni kíván az osztrák fővárosban.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×