Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Hiába a tömeges felháborodás, Dél-Korea kormánya döntött

A dél-koreai kormány szerdán elfogadta, hogy a következő tanévtől országszerte kétezer férőhellyel bővítik az orvosi egyetemekre felveendő hallgatók számát annak ellenére, hogy az orvostársadalom egy hónapja tartó sztrájkot indított a módosítás beiktatása ellen.

„Az orvosi egyetemekkel kapcsolatos kvótabővítés az egészségügyi reform kezdete, és lehetőséget ad arra, hogy szűkíthessük a fővárosi és a vidéki területek egészségügyi szolgáltatásai között tátongó szakadékot” – közölte I Dzsuho oktatási miniszter, aki a módosítást bejelentette.

A kétezer férőhelyből 1639-et arányosan 27 vidéki egyetem között osztanak el, vagyis országszerte a férőhelyek 72,4 százalékával a fővároson és agglomerációján kívüli egyetemek rendelkezhetnek majd. Ez jelentős emelkedés a jelenlegi 66,2 százalékhoz képest. A fennmaradó férőhelyeket a Szöul külvárosában és az Incshonban található egyetemek között osztották szét. Egyetlen fővárosi intézményre sem vonatkozik a férőhelybővítés.

A kvótabővítés értelmében egyes egyetemek akár 100-200 hallgatóval többet vehetnek majd föl a következő tanévtől kezdve.

Az egészségügyi reform további lépéseként az oktatási minisztérium a többi tárca közreműködésével az orvosi tanulmányokra nagyobb hangsúlyt fektetve oktatási intézmények és orvosi központok létrehozását tervezi.

A hallgatók május környékén kaphatnak majd további információt a 2025-ös tanév felvételi rendszeréről.

A kormánynak a kvótabővítésről tett előzetes bejelentése tömeges felháborodást váltott ki az orvosok körében. Az egy hónapja tartó sztrájk során eddig több mint tízezer orvosgyakornok és rezidens adta be felmondását és hagyta ott állását, ezzel válságot előidézve az ágazatban. A tiltakozó akcióhoz az orvosprofesszorok és az orvosi egyetemi hallgatók is csatlakoztak.

A kormány többször is felszólította a tiltakozókat, hogy térjenek vissza munkájukhoz, illetve „az emberéletek veszélyeztetése miatt” az érintettek praxisengedélyének felfüggesztését kezdeményezte. A tiltakozó orvosok panaszt emeltek Dzso Gjuhong egészségügyi és népjóléti miniszter, illetve helyettese, Pak Minszu ellen hatalommal való visszaélés vádjával.

Han Dokszu dél-koreai miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy a kvótaemelés a szükséges minimum az ország egészségügyi helyzetének fejlesztése érdekében.

A helyi rendőrség a sztrájk kezdete óta párhuzamosan több nyomozást is indított. A hatóságok kihallgatták az orvosi kamara és más orvosi szövetségek magas rangú vezetőit, házkutatásokat tartottak, illetve az üggyel kapcsolatos internetes visszaélések és az érintettek adatainak kiszivárogtatása miatt is eljárást indítottak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×